Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

IV. Történelmi Kézműves Vásár és Hagyományőrző Találkozó

2019. november 28. - EuroAstra

unnamed_181.jpgIsmét történelmi kézműves vásár és hagyományőrző találkozó lesz a Magyar Nemzeti Múzeumban 2019. november 30. és december 1. között. Vedd kézbe a történelmet és éld át a régi korok hangulatát!



Egy hétvége, amikor a Magyar Nemzeti Múzeumban nemcsak a történeti és régészeti kiállítások felbecsülhetetlen értékű kincseit tekinthetjük meg, hanem olyan hagyományőrzőkkel találkozhatunk, akik eredeti technikákkal, egy-egy korszak szellemében készítenek csodaszép tárgyakat. A vásári forgatagban egymás mellett sorakoznak azok a bronzkori kerámiák, római üvegek, középkori kardok, textíliák, ékszerek és ruhák, amelyek a legjelesebb mai kézműves mesterek tudását dicsérik. A míves műtárgymásolatokat, rekonstrukciókat a látogatók kézbe vehetik, megvásárolhatják, a programokon pedig megnézhetik, meghallgathatják, egykor miként használták őket a hétköznapok és az ünnepek világában, sőt az elkészítésükkel is próbálkozhatnak. Lesz íjkészítés a Rühes Farkasokkal, brokátszövés kártyával, találkozhatunk fűszerkereskedővel, seborvossal, bábával, gabonakereskedővel, késessel, páncélkészítővel. Átélhetünk egy igazi viking vívóversenyt áldozati bemutatóval, és a lovagi tornák hangulatában szurkolhatunk a Buhurt Pro-fight gálán a középkori fegyverekkel küzdő harcosoknak.
A szakmai programok sem maradnak el: tárlatvezetések, könyvbemutatók segítségével ismerhetjük meg a a muzeológia világát, eközben  a gyerekekre külön szórakozás vár. Meséket, legendákat hallgathatnak, kézműveskedhetnek és kincset kereshetnek a vásári forgatagban. A kétnapos kavalkádon felnőttek és gyerekek egyszerre találnak kedvükre való elfoglaltságot, miközben még egyedi karácsonyi ajándékokra is szert tehetnek!

 

További információ, részletes programajánló az alábbi linken és a mellékelt képeken:

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr5715321924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása