Egy Kodak fényképezőgép
Ötödikes kisunokám a lomok között megtalálta ütött-kopott régi fényképezőgépemet. Kérdéseire adott válaszaimat csodálkozva hallgatta. Tekercsfilm, előhívás, vörös fény, szárítás, nem értette. Azt mondd meg papa, hány gigabájtos volt a tekercsfilm memóriája?
Moszkva-II. fényképezőgép, 6x9 centiméteres tekercsfilm, 1 tekercs = 8 felvétel. Akinek nem volt ifjú korában ilyen fényképezőgépe, nem tudhatja, mi az igazi boldogság. Tűéles felvételek, szinte korlátlanul nagyítható képek. Többször is szerepeltem velük fotókiállításon, soha nem nyertem, de azért ez mégis csak valami. Lehetett a képet a felvételnél úgy élesre állítani, hogy a háttér elmosódott legyen. Egymásra lehetett fotózni képeket, ezt csinálja utánam a digitális fényképezőgép. Ha a blendét nyitva hagytam éjjeli felvételnél csodaszép csíkokat húztak a képen az autók lámpái. Még szelfizni is lehetett vele, ha megfelelő szögben és távolságban állítottuk gépünket, 10 másodperc késéssel exponált. Évtizedekig használtam a BÁV-nál pár száz forintért vásárolt gépet. Lepipálva a Hasselblad, Leica, Voigtländer, Canon, Nikon, Linhof méregdrága, tükörreflexes csodagépeit.
A Forte Fotokémiai Ipar gyárépületében, dr. Lenyó László igazgató szobájában egyetlen kép volt látható a falon, Georg Eastman portréja.
Eastman (1854-1932) fejlesztette ki a tekercsfilmet és a hozzávaló fényképezőgépet. A kiskamasz 14-éves korában otthagyta az iskolát és munkába állt. Kénytelen volt, édesapját elveszítette, családfenntartó lett. A munka mellett kitanulta a könyvelőséget és 20-évesen jól fizető állást kapott egy rochesteri (New York állam) takarékpénztárnál. Hobbyból gyűjteni kezdett fotográfiákat.
Néhány év múltán vásárolt egy sztereoszkópot (térlátó készülék), ezzel fotókat is tudott készíteni. Akkoriban a maró vegyszereket, a nedves lemezeket ki kellett szállítani a külső felvételekhez. Egy angol újságban olvasott a zselatinnal bevont lemezről, amelyet készen árultak és otthon lehetett előhívni. Eastman a kis konyhai „laboratóriumában” jobb receptet talált ki a szárazlemezek készítésére.
Ezután következett az áttörés. Céget alapított a papírtekercsre felvitt emulzióval működő kis készülék gyártására. 25 dollár volt az induló ár. A szerkezetet Kodak-nak nevezte el. Az elsősorban amatőr felhasználók célközönségére specializálódott cég üzleti terve azon az ötleten alapult, hogy ne legyen szükséges kémiai tudás a fotografáláshoz, bárki képes legyen fényképet készíteni. Kezdetnek piacra dobták a brómezüst alapanyagú papírnegatív tekercset (rollfilm) és az ehhez tartozó kazettát. Ez korszakalkotó lépés volt, nagy tömegek számára vált lehetővé, hogy könnyen és viszonylag olcsón amatőr képeket készíthessenek.
A Kodak által kínált könnyű kézi kamerában száz (!) felvételre elegendő nyersanyagot helyeztek el, és a vásárlónak annyi dolga volt, hogy felhúzta a zárat és exponált. A felvételeket a géppel együtt vissza kellett juttatni, és a betelt filmet már a vállalat hívta elő. A képeket postafordultával 10 dollár munkadíj megfizetése után a fotózásra újra alkalmas géppel együtt kapta vissza tulajdonosa.
Következett a Kodak-fényképezőgép gyártása, egyre korszerűbb változatban. De bekövetkezett a digitális korszak. 2004. január 1-jén gyakorlatilag megszűnt a tekercsfilmek gyártása. A Kodak ma a világ legnagyobb fotográfiai eszközöket forgalmazó cége, csak digitális kamerából évente 8 millió darabot gyárt. És mindenki saját maga készítheti fotóit az otthoni számítógépén. Ezzel a tekercsfilm története véget ért.
Láng Róbert
