Új bemutatóra készül a Budapesti Operettszínház. Negyven év után ismét látható lesz náluk Kukorica Jancsi közismert története, melyet Kacsóh Pongrácz nagyszerű zenéje tett színpadon is sikeressé. Most kifejezetten az operettszínházi zenekar méretére átdolgozva hangzanak majd fel a népszerű melódiák, a november 22-i bemutatón.
Premier november 23-án és 24-én is lesz, mert az előadást hármas szereposztásban állítják színre. Iluskát Bordás Barbara, Lévai Enikő és Kiss Diána alakítja, János vitéz „vörös nadrágjába” Dolhai Attila, György-Rózsa Sándor és Sándor Péter bújik. A Francia királykisasszony szerepében Fischl Mónikát, Lukács Anitát és Zábrádi Annamáriát láthatjuk, a Mostoha Oszvald Marika, Lehoczky Zsuzsa és Papadimitriu Athina, Bagó és a Strázsamester Langer Soma, Erdős Attila és Pete Ádám lesz. A francia király palástjában Földes Tamás és Jantyik Csaba mellett a Nemzet Színésze, Bodrogi Gyula lép ismét vendégként a Budapesti Operettszínház színpadára, a csősz szerepében Faragó Andrást és Pálfalvy Attilát láthatjuk. Az előadás látványvilágáról Cziegler Balázs díszlettervező és Berzsenyi Krisztina jelmeztervező gondosodik. Az előadás rendező-koreográfusa, Bozsik Yvette.
A hármas szereposztás okáról a színház főigazgatója, Kiss-B. Atilla elmondta: a legfontosabb számunkra a néző, és hogy az előadás estéről-estére létrejöhessen, komoly betegséghullám esetén is kicsi az esélye, hogy három művész egyszerre betegszik meg. A Csárdáskirálynőnél a három teljes értékű szereposztás jónak bizonyult, ezért most és majd az összes fontos előadás esetében is ezt a megoldást követik. A főigazgató azt is elárulta, nem mesealak, hanem hús-vér hős volt, akinek ez a darab örök emléket állít. Az igazi János vitéz Ráckevén született, Horváth Nepomuki János (1774-1847) néven. Már fiatalon, 19 évesen huszárnak állt, 12 év szolgálatot vállalt. Helytállása kiemelkedő volt: harcolt Radetzky tábornagy ezredében, saját testével védve őt, sőt VII. Pius pápa életét is megmentette menekülése során. Közhuszárként kezdte, harcolt a Napóleon elleni háborúkban, magas kitűntetéseket kapott, végül 33 év szolgálat után őrnagyként mondott búcsút a katonaéletnek. Hős volt – és ha voltak hőseink, akkor nem árt, ha néha életre keltjük őket! A magyar huszár világhíres lett, olyannyira, hogy a Bercsényi László alapította francia huszárezred – ejtőernyősként - a mai napig létezik Franciaországban és az indulójuk még mindig magyar nyelven szól!
Pfeiffer Gyula nemcsak vezényli majd az előadást, hanem annak zenei előkészületeit is ő irányítja. A Budapesti Operettszínház főzeneigazgatója arról mesélt, hogy műfaját tekintve is érdemes körbejárni a daljátékként megjelölt János vitézt. – Az operett szó eredetileg olyan művet takar, melyben a zenés részeket próza töri meg, ennek a német verzióját „Singspielnek” nevezik, ez magyarul daljátékot jelent, vagyis a két megnevezés tulajdonképpen felcserélhető. Elmondta, hogy a János vitéz 1904-es ősbemutatóján nem a szerző hangszerelésében hangzott el - Kacsóh Pongrác akkor ezen a téren még tapasztalatlan volt - hanem az akkori magyarnak vélt zenei motívumokkal. A magyar nóta és a népies műdal érdekes keveréke ez a mű, melyben megjelenik a kuplé, például a francia király dalában, illetve a klasszikus francia és osztrák operettek zenei anyaga is. A János vitéz rögtön a bemutatója után óriási siker lett, még az Operaház is 17 évig játszotta, több mint száztagú zenekarával. Most a Budapesti Operettszínház zenekari méretére dolgozták át a mű hangszerelését.
Bozsik Yvette, akinek a karrierje pont a Budapesti Operettszínházban indult táncosként, ebben az új évadban a Csárdáskirálynő koreográfusaként már bemutatkozott. Most a János vitéznek nemcsak koreográfusa, hanem rendezője is! Az olvasópróbán elárulta, 20 évvel ezelőtt is volt szerencséje János vitézt rendezni, a Katona József Színházban. Munkájáról szólva hozzátette még: minden darabom egy önvallomás, amihez az életből merítek, és mivel azóta sokat változtam, ezúttal teljesen más lesz a koncepció. Pályafutása során eddig mintegy hatvan koreográfiát készített, harminc darabot rendezett, és ezekből tíz volt zenés. A zenés színpad sem idegen tehát számára. Úgy tapasztalja, hogy manapság a mozdulatművészet elhanyagolt fogalom, számára viszont nagyon fontos a zene, a mozgás és a mű gondolatisága. Érdekli, hogy a magyar kultúra hagyományait hogyan lehet szakrális módon megjeleníteni?
A darab első részében erre tesz kísérletet. A második részben „adja magát” a világi rész paradoxonja, karikatúrája, itt lehet humorral, erősebb ecsetvonásokkal dolgozni. A harmadik részben, Tündérországban pedig szeretné megmutatni az egy ideje háttérbe szorult mozdulatművészetet, pedig korábban annak nagy alakjai szerepeltek a színpadokon. Ez valójában egy holisztikus szemléletű műfaj, igazi magyar hungaricum! A megvalósításban a fantasztikus jelmezek is segítségére lesznek, melyek nagyon magas színvonalú látványvilágot tárnak a közönség elé. Az előadásban közreműködik a Budapesti Operettszínház Zenekara, Énekkara és Balettkara, valamint a Bozsik Yvette Társulat táncosai. Karigazgató: Szabó Mónika. Vezényel: Pfeiffer Gyula és Hermann Szabolcs.
