Az úgynevezett „első bécsi döntés” a szlovák és magyar felek által felkért két döntőbíró, Ribbentrop német és Ciano gróf olasz külügyminiszter 1938. november 2-án meghozott döntése volt. Ünnepélyes keretetek között Bécsben, a Felső-Belvedere kastélyban hirdették ki. Ennek értelmében Szlovákiát „visszacsatolták” hazánkhoz, mintegy Trianont korrigálva. 12.000 négyzetkilométer került vissza, 870 ezer fős lakossággal, amelynek 90 százaléka magyar volt. Korabeli szóhasználattal élve az „országgyarapítás” emlékére adta ki a Magyar Királyi Posta a „Hazatérés 1938” felülnyomású 70-filléres postabélyeget, egy ajánlott levélhez szükséges bérmentesítést.

Ennek egyetlen 100-darabos ívére nem került rá a szöveg (tévnyomat), amelyet hónapokkal később fedeztek fel. Az ív Nagymánya (kisebb falu Nyitra vármegyében) postájára került, ahol szintén nem vették észre a hibát és néhány levelet ezzel bérmentesítettek. Így lett a legnagyobb ritkaság, a magyar bélyegek királya, a filatelisták vágyálma, a Nagymánya, amelynek egy példánya ma 20 millió forintot ér, levélen talán még többet. Ezt egy kívülálló nem értheti, hogy adhat valaki egy papírdarabkáért ennyi pénzt, egy lakás árát.

Egyszer volt alkalmam a Nagymányát egészen közelről megnézni, persze bélyegvédő tasakban. A történet hosszú. A csehszlovák kormány 1947-ben a Szlovákiában élő magyarok közül sokat deportált Magyarországra. Nevezték ezt lakosságcserének, áttelepítésnek, áttelepülésnek, a lényeg még csak az, hogy 11 ezer magyar nemzetiségű embert kényszerítettek otthona elhagyására, feladására. Nemcsak otthonukat, családi házukat veszítették el, termőföldjüket, vállalkozásukat, bankbetétüket is. Elvileg kártérítést kaptak a deportáltak, a gyakorlatban ez meg sem közelítette egy új otthonteremtés költségeit.

Elég nagy lakásunk egyik szobájába befogadtuk a kitelepített Boros Bélát, Léva egykori polgármesterét és feleségét. Úgynevezett társbérlők lettek, ennek jogi vonatkozására nem térnék ki. Ezekkel a végtelenül kedves, szerény emberekkel nyolc évig éltünk együtt harmonikusan. Majd a lakásunkat „leválasztottuk” (ez is megérne egy misét), három lakás lett belőle. Az egyikbe költöztek Borosék.

Boros úrnak szép magyar bélyeggyűjteménye volt, örömmel nézegettem és hallgattam a magyarázatokat. A bélyegek közt volt egy Nagymánya, sokat ért, de nem ilyen horribilis összeget, mint ma. Béla bácsinak volt egy rettenetes tulajdonsága, amitől minden rendes bélyeggyűjtő haja az égnek állt volna. A bélyegblokkból gondosan kiszedte a bélyeget és úgy illesztette be az albumjaiba.(?!)

Egyik éjjel rendőrök kopogtattak be a még egyben lévő lakásunkba. Házkutatást tartottak Boroséknál, elvitték a bélyeg- és a numizmatikai gyűjteményét, köztük több aranyérmét. Néhány hónapot ült vizsgálati fogságban, tárgyalás nem volt, hazaengedték. A gyűjteményeknek nyoma veszett. Vajon hol bujkálhat most a Nagymányája?

Láng Róbert