Ady-emlékévben járunk. Engedjék meg, hogy a költő halálának 100. évfordulója alkalmából felújítsak egy régi történetet. Elöljáróban annyit, hogy a száz évvel előtti nyelvhasználatban duk-duk afférnak hívták azt az esetet, amikor egy teljesen felesleges és jelentéktelen dolgon késhegyig menő vitákat folytatnak a témához nem értő emberek.
A Nagyváradon élő Ady éppen Budapesten tartózkodott, amikor hotelszobájába beállított két fiatalember, bizonyos Vaády és Kronstein urak. Komor, elszánt, gőgös, gesztikuláló emberek. Párbajra akarták kihívni. Felelősségre vonták a költőt, hogy olyan verseket ír, amelyekkel megsérti a magyar embereket. Ráadásul meggyanúsítja őket azzal, hogy nem is értik költeményeit. És forradalmat, fölkelést, újítást, sőt újulást hirdet, lázít, sereget gyűjt maga köré.
Ady védekezett. Megesküdött a Hadúrra, Jehovára és minden Istenre hogy semmi ilyet nem tesz. Ez sem tatszett az uraknak. Úgy folytatták, hogy a költő nyomában sok száz apró Ady száguld és csörgeti a fegyverét. Hogy így, hogy úgy, majd megmutatják a harcias öregeknek, az ifjú véneknek, mindenkinek. Ezt mégiscsak Ady rendezi a modernség, vagy valamilyen titkos társaság nevében. Ragaszkodtak a párbajhoz.
Ekkor Ady összefoglalta mondanivalóját. Én nem párbajozom. Hallgassanak meg az urak, és ne ragadtassák magukat esetleges inzultusokra. Nem vagyok semmiféle titkos társaságnak küldöttje, elnöke, sőt tagja sem. Az én állítólagos irodalmi lázadásom nem is lázadás. Ravasz, kicsi emberek belém kapaszkodhatnak, mert türelmes vagyok és egy kicsit élhetetlen. Melanéziában van egy duk-duk nevű törzs, ahol a vezér ritkán tudja meg, hogy ő a vezér. Talán ilyen vezér lehetek én. A magyarokkal való közösséget jobban érzem, mint ember valaha érezhette. Gondolják-e, uraim, hogy én súlyosan megsértettem önöket és azokat, akik önökkel együtt éreznek? Nem így van. Se Balassánál, se Csokonainál, se Petőfinél újfélébbnek, modernebbnek nem tartom magamat. Különben is régen tisztázott dolog, hogy a modernek roppant szolid emberek, a jövendő klasszikusai. Nem vállalok semmi közösséget és sorsot azokkal, akik elfelejtettek magyarul is megtanulni. Nincs dolgom azokkal, akik elolvastak néhány olcsó kiadású német könyvet, s most ennek az árán meg akarják váltani a magyar irodalmat. Nincs közöm mindazokhoz a fiatalokhoz, akik engem jobban gyűlölnek Gyulai Pálnál. Ki vagyok, mi vagyok, mit jelentek, azt sem én, sem kortársaim nem dönthetjük el. De azt már jogom van kijelenteni, hogy a nevemben, cégérem alatt ágáló senkiket jobban utálom, mint általában engem szokás utálni.
Szóval, ön kijelenti, hogy nem akart sem bennünket, sem a magyar közönséget nem akarta megsérteni és bocsánatkéréssel elintézhetjük ezt az ügyet, kérdezték az urak, akik mellesleg a Honfoglalásig vezették vissza a családfájukat.
Ady kijelentette. Így végződött az affér a két párbajhőssel, akik a magyar emberek nevében beszéltek, bár erre nem hatalmazta fel őket senki.
Láng Róbert
