Egy újabb „bakancslistás” álmunk teljesült. Ki ne emlékezne a nagysikerű amerikai vígjátékra, amelynek címét beszámolóm címébe is átvettem. De millió beszámoló, film, kép szól erről a valóban varázslatos Észak-Olasz tájról, az itáliai kultúra egyik bölcsőjéről ahová évek óta el szerettem volna jutni.
Nálam minden ilyen komoly utat hosszas tervezés előz meg. Először is hová menjünk, mit nézzünk meg, hol szálljunk meg, csoporttal vagy egyénileg menjünk… Mind, mind fontos eldöntendő kérdés. Az interneten rengeteg jobbnál-jobb ajánlat forog. Utazási irodák legtöbbször buszos utakat ajánlanak. Hosszú, egész napos ezer-kilométeres út Budapestről a Toszkán tájakig. Fárasztó, ütemes idegenvezetés, percre kiszámított idő. Gyakran elcsatangoló-késő turista társak. Ez már nem az én világom. Kicsit sokaltam is az irodák árait. Marad a szokásos, saját tervezés, vállalva a hosszú oda-visszaút vezetési fáradalmait. Május, ez az ideális idő főleg városlátogatásra. Így megszületett az időpont is.Terveink között szerepelt Firenze, Pisa, a csodálatos középkori városok meglátogatása és igen, a fantasztikus Toszkán táj megtekintése, amelyhez fogható kevés van a világon. Nem véletlen, hogy az amerikaiak kedvenc vidéke.
Opcióként, hogy a tengert is láthassuk – Elba szigete, vagy Cinque terre, a kiszínezett tengerparti városkák az Öt Föld, amelyet jó idő esetén a tenger felöl hajókázva is meg lehet tekinteni. Igaz, az már nem Toszkána, hanem Liguria.
Fontos a szállás. Először a térség, de nyugodtan mondhatjuk a középkori Itália szellemi-kulturális központja, Firenze került előtérbe. Igen ám, de mivel minden nap csillagtúrákat tervezünk, nem biztos ez a jó választás. Felfigyeltem, hogy az utazási irodák szinte kivétel nélkül a tartomány földrajzi központjában lévő Montecatini Termeben szállnak meg, onnan kirándulnak és esténként oda térnek vissza. Nosza, elő a szálláskereső programokkal. Reggelivel, jó áron sikerült egy családi vállalkozásban üzemeltetett közepes méretű három csillagos szállodát találnom. Hetekig tartó oda-vissza emailezéssel sikerült sok információt szereznem a szálloda tulajdonosától Signora Maria Pia-tól. Kedves segítőkészsége, a kapott kedvezmények (discount balkonos szoba, zárt parkoló) és a napi utazásokhoz szükséges információk (Uffizi képtárba belépőjegyek foglalása, hajó-, és vonatmenetrendek) egyértelművé tették: ott a helyünk. Nem szokásom a reklámozás, de most és itt ajánlom mindenkinek, a Hotel La Pia-t a kellemes környezetben lévő fürdővárosban.
A főbb szempontok tisztázása után: indulás! Szerencsére, Keszthelyen kis lakással rendelkezünk, így minden dél-nyugat felé irányuló utazásunkat innen indítunk. Így is a GPS-be beütött úti célunk 817 kilométer távolságot mutatott. Az úton végig Szlovénián jó ütemben haladtunk. Nem így Trieszttől –Olaszországban. Valami eszméletlen a kamion forgalom. Gyakorlatilag a határtól kezdve legtöbbször a belső sávban autóztunk. Minden ellenkező híresztelés ellenére az autópálya forgalma és általában az olasz autósok nagyon fegyelmezettek. Mégis félő, ha ez az eszméletlen teherárú forgalom valószínűleg még fokozódni is fog, előbb utóbb az európai turistaforgalom rovására fog menni.
Már este, de még világosban érkeztünk meg egy hetes utazásunk központjába. A szállodában a társtulajdonos, Ugo fogadott minket. Maria, hetek óta levelező partnerem a nagy létszámú most érkezett vendégsereget vacsoráztatta. Emeleti, szép balkonos szobát kaptunk. Kilátás a szemben lévő hegy tetején lévő középkori Montecatini Alto-ra.
Kiülve érdeklődéssel figyeltük a közeli szállodákba buszokkal érkezőket, ahogy kis gurulós bőröndjeiket húzva megszállják szállodáikat. Ugo elmondása szerint a városban száz szálloda várja a vendégeket. Kis térre nyíló szobánkban a szökőkút kellemes csobogása hamar elaltatott minket.
Első itt öltött napunkra rövid utazásos programot találtunk ki. Lucca volt az első megálló. A négy kilométeres fent körbesétálható városfallal védett város belülről mindent tud, amelyet egy hasonló középkorban épített itáliai város tud. Egyet biztosan nem. A valamikori római korból itt maradt amfiteátrumot az élelmes urbánusok annak külső falát, no meg egyéb köveit felhasználva, teljesen körbe, beépítették, lakóházakká átalakították.
Így biztosan egy oldalt, a külső falat megtakarították. Van még egy érdekessége a városnak: itt született Giacomo Puccini, az olaszok fantasztikus opera költője. Szülőháza közelében kis téren csinos öltözékben álló szobrát sokan fényképezik.
Pisa. Mióta az eszemet tudom, hallottam róla. Rengeteg fényképet láttam a dőlésében nagy nehezen stabilizált toronyról. De a maga valóságában látni, az egészen más dolog. A házak felett magasodva, már a parkolóból feltűnt a torony, de közelebb érve, a Csodák terére érve, valami egészen lenyűgöző a látványa. Ami nem szokványos. Eredetileg a mellette épült méreteiben grandiózus, belülről csodálatos katedrális harangtornya, de azzal nem egybeépülve, bizonyos távolságra áll.
Maga a csodák kertje már abban is csodálatos, hogy más városoktól eltérően (így a Mediciek Firenzéjétől is) városépítészileg önálló, nincs körbeépítve, így a tér látványában mindennél jobban érvényesíti a valóban csodálatos épületegyüttest. A dóm, vagy olaszosan Duomo kívül-belül káprázatos. Hatalmas.
A legenda szerint bronzcsillára időnkénti kilengését figyelve alkotta meg a város nagy szülötte Galilei az ingamozgásról alkotott törvényét. Van még egy fontos eleme ennek a csodálatos épületegyüttesnek, és ez a keresztelőkápolna. Európát járva, általában megszoktuk, hogy még a legnagyobb székesegyházaknak is belül található keresztelő kápolnája van. Nem itt, és előre bocsájtom Firenzében sem. Különálló kívül belül gazdagon díszített épület szolgál évszázadok óta a kereszténységet felvevők számára.
A hatalmas teret május és hétköznap ellenére óriási tömeg lepi el. Bábeli a nyelvzavar. Sokan trükkös felvétel készítésével igyekeznek nyitott tenyereik közé partnereik fényképezésével a tornyot bepréselni. Itthon, megérkezésük után hallottuk, megfejtették miért nem dőlt össze az évszázadok során a ferde torony. A talaj összetétele a lényeg. Amennyire a dőlést engedte, a hatás-ellenhatás elve alapján az erre gyakori földrengések ellenére megakadályozta az összedőlést. Azért ne feledkezzünk meg az elmúlt évtizedek világméretű építészeti-statikai összefogásáról sem, amelynek eredménye alapján remélhetőleg még generációk élvezhetik ezt a valóságos csodát.
A következő nap programja a toszkánai táj és városainak bejárása volt. Kiütöm a GPS-ből az autópályát. Kis vidéki utakon szeretnénk minél több várost bejárni, a tájban gyönyörködni. Meglep, milyen pontos a GPS térkép rendszere. Útelágazáshoz érve, általában az itt szokásos körforgalomban mutatja célunk felé a kijáratot. Az első állomás Volterra.
Hegyre épült, mint errefelé minden város. Városfallal körülvéve. Jelentős etruszk emlékei vannak. Mi mégis, az ódon girbe-gurba utcácskákon sétálgatunk. Ez a dombtetőre-hegytetőre építkezés jellemző a tájra. Itália ezen vidéke, igencsak huzatos volt az ókortól kezdve. Mi lett volna biztonságosabb, mint jó magasra építkezni - fallal körülvenni, magas tornyokkal beépíteni ahonnan messze látni, az ellenség ellen eredményesebben védekezni. Ennek talán legszembetűnőbb példája- San Gimignano, a „tornyok városa”, ahol még most is tucatnyi torony mered az égbe. Először a távolból pillantja meg az utazó, a kis túlzással a „felhőkarcolók városának” is becézett városkát, amely a települést állítólag az Attila által vezetett hunok elől sikeresen megvédő püspökéről kapta a nevét.
De van még egy ékszerdoboz hátra erre a napra: Siena. Kétségen kívül Firenze mellett a legjelentősebb városa Toscananak. Volt. A Mediciek által hatalmi központtá tett Firenze, no és az errefelé egész városokat elpusztító pestis eldöntötte a versengést. Így is, ma is nagy kiterjedésű, középkori létére - élő város. És gyalogosan turistáskodva, bizony nehezen járható. Mi mégis sikeresen leküzdve eljutottunk a város talán legszebb tájékára, a három hegy által ölelt főtérre, a Piazza del Campora. Felejthetetlen, ahogy az egyik turistáktól hemzsegő utcán a tér fölé értünk, és alattunk megpillantottuk a grandiózus, palotáktól övezett teret.
Mire ideértünk az említett városokon túl csodálatos vidéken autóztunk keresztül. Nem véletlen, hogy a világ minden tájáról ide sereglenek a szép tájat, régi városokat, finom borokat kedvelők. A tájhoz valóban nehéz szépségében, változatosságában foghatót találni. Dimbes-dombos, időnként mély árkokkal szabdalt. Ahol lehet, művelik. Olajfa erdők, szőlő ültetvények keretezik a tájat. Dombok tetején bevezető fasorral tanya. Legtöbbje az olasz jól működő falusi turizmusnak köszönhetően a vidéki életet kedvelőknek magas szintű szállást-ellátást is kínál.
Visszafelé kikapcsoltam a GPS-ről az autópályás tiltást. Másfél órás utazás után kora estére visszatértünk központi helyünkre, felkészülve a következő napi rendhagyó firenzei kirándulásunkra. Erről és a többi kirándulásunkról majd a folytatásban.
(folytatás következik)
