Villon apokrif képe. P. Levet fametszete, 1489.

   Faludy György átköltésnek deklarálja Villon-fordításait. Az utószóban meg is írja miért. „Villon versei formailag éppen olyan nehezek, mint tartalmilag, tele vannak helyi és személyi vonatkozásokkal. Egyedül a Testamentum 50-60 oldal jegyzetet igényel, obszcön (sic!)  sorai a mai viszonyok közt nem nyomtathatók ki és célzásai nehezen, vagy egyáltalán nem érthetők. Hogy Villont érthetővé tegyem, rövidítettem és megtoldottam, egyszerűsítettem és komplikáltam, ahol ezt szükségesnek és helyesnek találtam. Villon zsiványnyelvét, jobb híján, az egyszerű argot-val pótoltam.”

   Villon balladái 1938-ban valósággal berobbantak a könyvpiacra, a hazai köztudatba.  1944-ig tizenegyszer adta ki az Officina. (Majd a háború után még háromszor.) Szavalókórusok százai merítettek belőle. Döbbenetes volt, ahogy például A haláltánc balladát felidézték, a szakaszok utolsó sorait tizenöt-húsz, mély hangú kórustag harsogta. Sajnos a szavalókórusok (is) kimentek a divatból. Kár.

   Kezemben a szó szerint ronggyá olvasott, alig száz oldalas könyvecske..Nem hiszem, hogy az olvasó közönség a kiadás előtt hallott már Francois Villon francia költőről (1431-1463. A könyv sok szempontból különleges. Első oldalán ajánlás: „Mesterem és néhai barátom Feleky Géza emlékének.” Feleky művészeti író és publicista volt, a XX. század egyik legkulturáltabb és legigényesebb újságírója. Polihisztor, élő lexikon, otthonosan mozgott a színház, képzőművészet, zene, tudomány, közgazdaságtan, politika, geológia világában.

   Különlegesség a 14 fametszet, amellyel a verseket illusztrálták, valamennyi a XV. századból való, részben ismert, részben ismeretlen francia mesterektől. A verseket kiegészíti a Faludy által írt 8 oldalas Villon-életrajz.

   Verseinek sora szállóigeként is fennmaradtak, mint például „az évek szálltak, mint a percek.”

   Faludy Györgyöt nem kell bemutatnom. Bécs, Berlin, Párizs egyetemein tanult. Költő, író, lapszerkesztő, műfordító, forradalmár, katonatiszt. Élt Európa számos országában, Afrikában, az Egyesült Államokban és Kanadában. Néha Magyarországon is, ahol börtön várt rá, még azt sem mondták meg, mivel vádolják. Önéletrajzi regényéből tudjuk, hogy néhány év raboskodás után így búcsúztatta az ÁVH őrnagya:  „A Magyar Népköztársaság nevében bocsánatot kérek öntől azért az igazságtalanságért, jogtalanságért és méltatlanságért, melyet el kellett szenvednie.” (Ennyi?!)

. Könyveit, verseit számos nyelvre fordították le Torontóban teret neveztek el róla. (És Budapesten miért nem? Az igazsághoz tartozik, hogy Budapest díszpolgára.)

Láng Róbert