Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

A külkereskedelmi többlet több mint 50 százalékát az agrárium adja

2019. december 07. - EuroAstra

aa_158.jpg
Magyarország külkereskedelmi többletének több mint felét az agrárium adja az idén, és ez azt mutatja, hogy az ágazat jó irányba halad és fejlődése is megfelelő – mutatott rá az agrárminiszter a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Heves megyei Gazdafórumán november végén, Demjénben.

Tovább

Home hack karácsonyra és azon túl -- DIY tippek a Vaterától

vatera_home_hack1.jpgHa egész évben nem is, karácsony közeledtével még a kevésbé kézműves beállítottságúak is szívesebben fognak alkotótevékenységbe, mint egész évben. Ráadásul ebben az időszakban a szívünk mellett az otthonunkat is díszbe öltöztetjük. Miért ne lehetne tartós a karácsonyi home hack, amit akár a szeretteinkkel együtt, maradandó közös élményként készítünk?

 

Tovább

December végéig ki kell adni az idei szabadságokat! -- A munkaerőhiány sem lehet akadálya a jogszabály betartásának

paragrafus_2.jpgImmár kevesebb mint egy hónappal a naptári év vége előtt egyre több cég kénytelen azzal szembesülni, hogy kisebb-nagyobb fennakadásokkal is járhat, ha a Munka Törvénykönyvének (Mt.) megfelelve minden munkavállalójának kiadja az idei évben esedékes szabadságát. Ennek elmaradása akkor is jogszabálysértésnek számít, ha az adott időszakban a munkavállaló sem akar szabadságra menni.

 

Tovább

Egyetemi felvételi: ezt kell átgondolnia a családoknak

images_226.jpgBár még néhány hét hátra van az őszi-téli oktatási félévből, a jövő évi tanév kapcsán máris fontos időszak következik. Azoknak, akik 2020 szeptemberében felsőoktatási intézményben szeretnék folytatni tanulmányaikat, a jövő év eleji jelentkezési határidők miatt már most el kell kezdeniük gondolkodni az iskolaválasztáson. Ez azonban a feladatnak csupán az egyik eleme. Egy körültekintő leendő hallgatónak és családjának a preferenciák és a lehetőségek számbavételénél a várható költségelemeket is fontos mérlegelniük.

 

Tovább

Közel 212 milliárd forint támogatást kaptak ebben az évben a gazdálkodók

mak.jpgLezárult a 2019. évi agrártámogatások előlegfizetési időszaka, a Magyar Államkincstár 2019. október 16. és november 30. között közel 212 milliárd forint támogatást fizetett ki a gazdálkodók számára. Az előlegfizetés komoly segítséget jelentett az őszi mezőgazdasági munkák zavartalan elvégzéséhez, biztosítja a termelők pénzügyi stabilitását és likviditását.

 

Tovább

Amikor minden lépés fáj…

gerinces-butyok-300x245.jpgMagyarországon 65 év alatt minden ötödik felnőtt szenved valamilyen előláb deformitástól, 65 év felett pedig majdnem minden harmadik embernek van bütyke, de ennél is gyakoribb a kalapácsujj előfordulása. Amikor már minden cipő kényelmetlen, és fájdalmat okoz a járás, feltétlenül szakemberhez kell fordulni. Dr. Czipri Mátyás, a Duna Medical Center ortopéd szakorvosa szerint az előláb műtéteknek hagyományosan rossz a hírük a velük járó fájdalom miatt, jó hír, hogy a modern lábsebészet eszközeit és műtéti eljárásait alkalmazva ez már nem igaz.

Tovább

Fordított adventi naptárral hív összefogásra az Ökumenikus Segélyszervezet

advl.jpgDecember napjaiban nincs is jobb, mint várni, mit rejt az adventi kalendáriumunk következő ablaka. Vagy mégis van? Az Ökumenikus Segélyszervezet Fordított adventi naptárjának célja, hogy napról napra közelebb vigye az embereket a karácsony fő üzenetéhez: a cselekvő szeretethez. A szeretetehseg.hu honlapra látogatók a létrehozott virtuális adventi kalendárium ablakait kinyitva olyan célkitűzéseket ismerhetnek meg, amelyek támogatásával az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül tudnak nehéz helyzetben lévő családoknak segíteni.

Tovább

Grafikai tervekkel egészült ki az MNB jövő évi emlékérme-kibocsátási programja

mnblogo_21.jpgMagyar Nemzeti Bank fél évszázados emlékérme-kibocsátási hagyományai szellemében 2020-ban összesen tizenöt témában, négy korábbi sorozatot folytatva, 29 emlékérme kibocsátását tervezi. Két arany, tizenkettő ezüst és két önálló színesfém emlékérme, valamint a nemesfém emlékérmék színesfém változatai szerepelnek a kivételesen gazdag jövő évi programban. Az emlékérmék grafikai terveinek többsége a következő linkre kattintva érhető el: http://www.mnb.hu/letoltes/emlekpenz2020hu.pdf.[1]

Tovább

Websorozat élére állt a Szőke kóla rendezője, Barnóczky Ákos

Új forgatókönyvírót és rendezőt kapott az Otthon című sci-fi websorozat. Barnóczky Ákos a Szőke Kóla és a LogIn rendezése után a websorozatok vizére evezett, és az ötödik résztől már ő áll az alkotói stáb élén. Az eddig nagyjátékfilmeken dolgozó rendező szerint el kell fogadnunk, hogy a fiatalok más jellegű mozgóképes kultúrába nőtte bele, és a televízió nem kultikus oltár a számukra, hanem interneten néznek mindent. A sorozatmegújítás részeként dramaturgiai, színészvezetési és szereplői változások is lesznek, de egy valami biztosan megmarad: olyan témaválasztással és hangvétellel mesélik el a történetet, amire a mai fiataloknak igénye van.

Tovább
süti beállítások módosítása