A magasan kvalifikált nők tehetségének megmentéséért, elkallódásuk megelőzéséért hozták létre az EUMentorSTEM Erasmus+ programot, melynek célja, hogy támogassa a tudomány, technológia, mérnöktudomány és matematika területén magasan képzett, STEM háttérrel rendelkező, külföldi származású nők munkaerő-piaci beilleszkedését Európában.
A korábbi sikerek nyomán idén is startol a képzés a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, valamint újdonságként vidéken, a győri Széchenyi István Egyetemen és a fővárosban a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) közreműködésével művészeti területen hallgató egyetemisták számára is lehetőség nyílt a részvételre.
A világ egyik vezető autóipari beszállítójának legújabb koncepciója a C.A.R.E nevet viseli. A különleges abroncstechnológiai elgondolás elnevezése a Connected („összekapcsolt), Autonomus („automatikus”), Reliable („Megbízható), Electrified („Elektromos”) angol szavak kezdőbetűiből született meg.
Az 5%-os kedvezményes lakásáfa decemberi kivezetése drasztikus változásokat hozhat az újlakás piacon a Duna House szakértői szerint. A beruházók és kivitelezők beszámolói alapján jelentősen lelassulhat az értékesítés folyamata, hiszen a vevők egyre nehezebben tudják megfizetni az emelkedő árakat. Az új fejlesztések elmaradása szűkülő kínálatot fog eredményezni, veszélybe kerül az ingatlanállomány megújulási mutatója, amely jelenleg is elmarad az európai átlagtól, valamint a bérleti piac kínálati oldalára is kihat.
A személyi kölcsönök piaca méretes növekedést mutat, a kereslet miatt a bankok közötti verseny is erősödik. A különbségek azonban jelentősek lehetnek. Ha valaki 40 ezer forint törlesztést tud vállalni öt éven keresztül, akkor a legdrágább megoldások esetében 1,5 millió forintot kaphat. A legjobb konstrukciók viszont 2 millió forintos hitelösszeget jelenthetnek az érintetteknek.
A Lucart a körkörös papírgazdaság elvét követő modelljével már a hároméves próbaidőszaka alatt 105 tonna kartondobozt hasznosított újra. Ez a Municipal-Material-Cycle® projekt nyerte el a 2019-es európai tisztítási és higiéniai díjat.
Tegyünk egy gondolatkísérletet. Milyen lesz az otthonunk 25 év múlva? Természetesen digitális és intelligens. Kizárólag családi házak épülnek. A külső érzékelőknek köszönhetően a ház automatikusan működik. Ha hirtelen vihar kerekedik, a napellenző visszahúzódik, a nyitott ablakok bezáródnak. A távirányítóról küldött parancs végrehajtásáról mindig visszajelzés érkezik. A zárak a családtagok ujjlenyomatával csukódnak, nyílnak.
A Fujitsu RunMyProcess 2019. október 24.-én bejelentette, hogy megtette a következő lépést a jövő munkakörnyezetének kialakítása felé a Citrix Workspace és a RunMyProcess DigitalSuite integrálásával. A tudásmunkások produktivitását magasabb szintre emelő integrációval a vállalatok fokozhatják dolgozóik hatékonyságát, és intelligens, gyakorlatias módon, üzletági tranzakciók formájában szervezethetik meg és automatizálhatják a feladatok végrehajtását.
A Samsung a londoni Samsung KX élményközpontban mutatta be a világ első atmoszféra határára küldendő szelfijét, amelyet Cara Delevigne, a népszerű modell, színésznő és filantróp készített. A szupermodell fotója az első, amelyet a Samsung Űrszelfi projekt keretében juttat el a földön kívülre. A küldetés célja, hogy további felhasználóknak biztosítson lehetőséget arra, hogy képüket kilőjék a sztratoszférába.