Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

Animascope 6

2019. október 12. - EuroAstra

anim.jpgA Budapesti Metropolitan Egyetem animációs estje a Puskin Art Moziban. Hatodik alkalommal rendezi meg a METU őszi animációs vetítését, idén új helyszínen, a Puskin Art Moziban várják a nézőközönséget. A válogatás az Animáció alap- és mesterszakon, valamint az angol nyelvű animációs képzésen végzett hallgatók diploma- és vizsgafilmjeit mutatja be. Az eseményt Muhi András producer nyitja meg.

 

A METU Animáció szemléletéhez hűen, a programban változatos témájú, technikájú és stílusú filmek láthatók majd, bepillantást nyújtva az Egyetem animációs műhelyében zajló alkotói munkába. Mindösszesen húsz alkotást mutatnak be október 14-én.

 

Többek között Gál Adrienn Animáció alapszakos diplomafilmjét, az Outsidert:

“Diplomamunkaként egy rajzanimációs filmet rendeztem, amibe élőfilmes elemeket is belefűztem. A történet folyamán egy narancssárga figurát követünk végig, aki próbál beilleszkedni a társadalomba, sikertelenül. Ezen karakteren keresztül a kívülálló konfliktusait igyekeztem bemutatni, de legfőképpen azt, hogyan éli meg mindezt ő, mi játszódik le benne. Egy hirtelen ötlettől vezérelve jutottam el ehhez a témához, ami személyes érintettsége mellett, később azt tapasztaltam, igen aktuális társadalmi jelenség is.”

Diplomainterjú Adriennel:

https://www.metropolitan.hu/gal-adrienn-animacio-alapszak

 

Rebák Tamás Animáció mesterszakunkon diplomázott, Szökési sebesség című filmje egészen az űrig repít… vagy mégsem?!

„Diplomafilmem egy üldözés története sci-fi köntösbe ágyazva. Nem én választottam, hanem ő engem. Akkoriban akarva-akaratlanul is ez a hangulat uralkodott rajtam, így végső soron ennek köszönhetően született meg a film, és lett egy személyes alkotás, amilyennek egy első filmnek lennie kell szerintem. A legfontosabb számomra, hogy nagyon sok mindent tanultam magamról és a filmgyártásról a hosszú hónapok alatt, azóta is emésztem még a dolgokat. A film címe, a Szökési sebesség egy űrutazós szakkifejezés, végső elhatározást szimbolizál, melyet nagyon nehéz elérni és meghozni, de ha végre sikerül, fellélegezhetünk, és folytathatjuk utunkat tovább. Ez történik most velem is. :)”

Diplomainterjú Tamással:

https://www.metropolitan.hu/rebak-tamas-animacio-mesterszak

 

Nemes Regina szintén Animáció mesterszakon végzett, A Bekockázva! cartoon stílusban készült rövidfilm, mely egy kis kalandozócsapatról szól.

“A történet az asztali szerepjátékok (társasjátékok) világában játszódik, annak elemeként a kockadobás befolyásolja a szereplők szerencséjét. Társaimmal több éve játszunk hasonló játékokkal; a projektet a saját karaktereinkről és élményeinkről mintáztuk.”

Diplomainterjú Reginával:

https://www.metropolitan.hu/nemes-regina-animacio-mesterszak

 

A vetítés kétnyelvű, a filmek angol illetve magyar felirattal láthatók.

A belépés ingyenes, a pénztárnál átvehető nullás belépőjeggyel.

 

A vetítésre kerülő filmek listája:

Bardo / r. Spitzer Fiorella

Bekockázva/ Get Diced / r. Nemes Regina, Pataki Balázs, Zolcsák Eszter

Dreampire - Ash Meadows / r. Lantos Júlia

Dreampire – Kapcsok / r. Teleki Viola

Dreampire – Shia / r. Kardos Eszter

Dreampire – Waltz / r. Orosz Tina

Ego / r. Wator Ádám, Bacsa Noémi

I Have Problems / r. Debreczeni Zsuzsanna

Kék pillangó / Blue Butterfly / r. CicaTej

Kulthely / Cult Place / r. Siegler Áron

Mostanában nagyon /  Especially Nowadays... / r. Gyarmati Lejla

Orpheus és Euridiké / Orpheus and Eurydice / r. Chilton Flóra

Outsider / r. Gál Adrienn

Papa / r. Bakos Fanni

Plop / Csobbanás / r. Flaka Kokolli

Ravatal / Catafalque / r. Petrovits Péter

Reggeli / Breakfast / r. Horesnyi Máté

Spirit Walk / r. Finta Simon

Stimulus / r. Straubinger Gréta

Szökési sebesség / Escape Velocity / r. Rebák Tamás

 

2019. október 14., hétfő, 18:15

Animascope 6

Puskin Art Mozi, Metropolis terem

 

https://www.youtube.com/watcv=tHz263GCy2Q

https://z-m-www.facebook.com/events/769043053498979

 

Lantai József

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr6915211510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása