Barcsról, ha máskor nem, lassan harminc éve, a délszláv háborúk idején hallottunk. Akkor a jugoszláv légierő gépe bombát oldott a dél-somogyi határváros felett. Emberi veszteség nem, anyagi kár érte a szinte mindentől távoli kisvárost, amely így a „barcsi bombázás” néven vonult be a köztudatba. Máig úgy vélem, nem tudatos provokációról, hanem a határ túloldalán lévő horvát célok eltévesztéséről volt szó.

Nemrégiben, egyik késő nyári napon jó sorsom vitt ebbe a városba. A közelben időztem, és mivel ismerőseim melegen ajánlották, látogatást tettem a város gyógyfürdőjében. Jellemző, hogy korábban nem is hallottam arról, hogy hazánk ezen egyik legdélebbi pontján egyáltalán létezik ilyen hely. Hogy létezik-e? De milyen!

Az 1960-as évek elején mint annyifelé, olajat kerestek Barcson. Ekkor találtak több mint ezer méter mélyen termálvízre. A víz hasznosítására 1968-ban fürdő épült, amely jelenlegi formájában, medencéivel 2006-ban teljesen megújult. Különösen szép a Makovecz stílusra hajazó fedett rész tetőszerkezete.

A gyógyvíz mozgásszervi megbetegedésekre, baleset utáni rehabilitációs kezelésre alkalmas. Szine-szaga emlékeztet az olajat keresők által az itt meg nem találtra. A gyógymedencék vize 34-40 fokosak, kellemes ücsörgést biztosítanak.

De nemcsak a gyógyulást keresőknek alkalmas a fürdő. Télen-nyáron használható a wellness részleg. Bent 25 méteres úszómedence, jakuzzi, kint élménymedence, gyermekmedence és igen, ott is úszómedence található. De van itt gőzbarlang, finn szauna és ami számomra is új volt – öt Celsius fokos hidegkamra. Szaunázás után kifejezetten jól esett benne pár másodpercig hűsölni.

Kellemesek a gyógyfürdő és rekreációs központ árai. Igazán nyugdíjasnak sem megrázó akár több napon keresztül is idejárni. Ebben eltérőek a tapasztalataim a dunántúli felkapott fürdőhelyekkel való összehasonlításban. És van még egy dolog, amiért érdemes volt idejönni.

Mivel délelőtti fürdőjegyet váltottam, ebédelni a fürdő melegkonyhás büféjét választottam. Kiderült, egy horvát család bérli. Nem volt vitás, hogy a menüről kedvenc dél-szláv ételemet, csevapcsicsát rendeltem. Mivel másnap, cseh vendégekkel már mint „törzsvendégként” tértem vissza, a másik kedvencemet  - plyeszkavicát kaptam ebédre. Minden ugyanolyan volt mint a horvát oldalon, csak jóval olcsóbban.

(5.sz. kép)