A Luxemburg grófja című Lehár Ferenc-operettel indította a Miskolci Nemzeti Színház a 196. évadot szeptember 20-án. A szerző legmulatságosabb operettjét ezúttal Rusznyák Gábor viszi színre, Eperjesi Erikával, Gáspár Tiborral és Harsányi Attilával a főszerepekben.
„Meseszerű, de mégis emberi érzések”
A Luxemburg grófja Lehár Ferenc legmulatságosabb, legvidámabb operettje. Rusznyák Gábor rendező szerint, ahogy az életben, úgy egy előadásban is több fajta humor létezik.
Van helyzet és jellemkomikum - ami a színészek játékában ölt testet -, és ott van a nyelv mint humorforrás. Talán ebben a változatban ez a legerősebb – mondja a rendező. – Kell egy közös szándék a színpadra lépők között. Olykor meseszerű helyzetekben és szélsőséges állapotokat ábrázolva, de mégis emberi szituációkat, érzéseket próbálunk megélni és átadni és ez független attól, hogy kinek mekkora szerep jut az adott jelenetben vagy, hogy éppen táncosként, kórustagként vagy bonvivánként van jelen a színpadon – részletezi Rusznyák Gábor. Mint mondja, ennek megvalósításában tökéletes partner Lőcsei Jenő, Liszt Ferenc-díjas táncos, koreográfus, Érdemes művész, aki az előadás koreográfusa. A rendező kiemeli, nagyon szereti ezt a műfajt, és amikor kiderült, hogy ő rendezhet idén operettet, két darab is megfogta és végül erre esett a választás, mert mint mondja, a miskolci társulatban minden szerepre megvan az a színész, aki élettel tölti meg a karaktert.
Tavaly A Cirkuszhercegnőben nyújtott fergeteges alakítása után Harsányi Attilát ezúttal főszerepben láthatjuk az idei évad operettjében. A színművész René, a szobrász szerepében lép színpadra. – Az a szerencse vagy éppen szerencsétlenség éri a karakteremet, hogy grófi rangot örököl, ám kiderül, hogy a cím nem jár pénzzel. Innen kezdődnek az igazi operettes bonyodalmak – mondja a színművész. – Rengeteg érdekes karakter van ebben a darabban, akikkel együtt lehet érezni, a szerelmi szál sem csak annyi, mint amit először gondolnánk, határozottan mozgalmas előadás – fejti ki Harsányi Attila. Hozzáteszi, az operett számára olyan, mint egy jó családi ebéd, ahol véresen komoly dolgok nélkül lehet időt eltölteni egymással, szép zene és egy kis bohém vidámság társaságában.
Eperjesi Erika Angéle-t, a primadonnát alakítja. Úgy véli, az operett műfajában minden adott ahhoz, hogy a közönség egy háromórás kikapcsolódásra térjen be a színházba. – A közönség át tudja élni a történetet, megérinti őket a szerelmi szál, izgulnak a bonyodalom miatt és szurkolnak a szereplőknek – fejti ki a színművésznő. Mint mondja, Angéle-t nem érdekli a rang; a színészet, az ének tölti ki az életét, ez számára a legfontosabb. – Úgy vélem, az előadás üzenete is az, hogy úgy éljük az életünket, hogy boldogok legyünk. Higgyük azt, hogy az élet is egy operett, aminek a végén minden jóra fordul, és ha tisztán, őszintén és nyílt szívvel élünk, akkor megtaláljuk a boldogságot – foglalja össze Eperjesi Erika.
Lehár Ferenc: Luxemburg grófja - Nagyoperett 3 felvonásban
Willner és Bodanczky szövegét átdolgozta: Békeffy István és Kellér Dezső
Versek: Gábor Andor és Szenes Iván
Zenei átdolgozó: Rékai Miklós, Konzultáns: Eörsi István
René, szobrász: Harsányi Attila Jászai-díjas / Szőcs Artur
Angéle, primadonna: Eperjesi Erika
Fleury, Angele barátnője és mentora: Seres Ildikó Jászai-díjas
Brissard, zeneszerző: Rózsa Krisztián
Juliette, színésznő, Brissard szerelmese: Czakó Julianna
Báró Bazil Bazilovics, Szaharin kormányzója: Gáspár Tibor Jászai-díjas, Érdemes művész
valamint Papp Endre, Hegedűs Richárd, Konfár Erik, Salat Lehel, Farkas Sándor, Márton Richárd János, Varga Andrea, Kocsis Andrea, Molnár Róbert, Osváth Tibor, Kriston Milán, Ágh Zsolt, Visnyiczki Bence, Wagner Gábor
Közreműködik: a Miskolci Nemzeti Színház zenekara, énekkara és a Miskolci Balett
Díszlettervező: Khell Zsolt Jászai-díjas, Jelmeztervező: Füzér Anni Jászai-díjas
Koreográfus: Lőcsei Jenő Liszt Ferenc díjas, Érdemes művész
Karvezető: Pataki Gábor
Vezényel: Cser Ádám / Philippe de Chalendar
Rendező: Rusznyák Gábor
Bemutató 2019. szeptember 20.
További előadások: szeptember 21., 22.,
Lantai József