Külkereskedőnek lenni Magyarországon az 1950-es években többet ért, mint egy lottóötös. Járni a világot államköltségen, napidíj konvertibilis valutában, vásárolni és akadálytalanul hazahozni vágyott iparcikkeket, maga a mennyország. Nagybátyám Valkó Tamás a Ferunion Műszaki Külkereskedelmi Vállalatnál dolgozott, úgynevezett üzletkötőként. 1950-ben, 37-éves korában került oda.

Eredeti foglalkozása nyomdai gépmester, majd tisztviselő. Kozmopolita. Aki munkája során ugyanolyan otthonosan mozgott Közel-, Közép-, és Távol Keleten, Ausztráliában, mint Nyugat-Európa országaiban, vagy Dél-Amerikában. Többször is bejárta a világot, volt hogy egy éven át Angliában, Indonéziában dolgozott. De a „mindenütt jó, de legjobb otthon” alapelv betartásával. Angolul, franciául, németül, hollandul tökéletesen beszélt, olaszul, spanyolul nem volt tárgyalóképes, de „nem lehetett eladni”, hogy a külkereskedelemnél maradjunk.

Utazásai mellett elvégezte az ELTE jogi karát levelező tagozatán. Rejtély, hogy futott erre ideje. Rendkívüli, öntörvényű, nyughatatlan ember volt. Meggyőződésem, hogy több empátiával, tapintattal és önfegyelemmel, kevesebb makacssággal bécsi, párizsi, vagy londoni nagykövetünk lehetett volna.

Szenvedélyes szakkönyvolvasó volt. Gyorsan tanult, felsőszintű ismereteket szerzett a híradástechnika, elektronikus műszerek, számítástechnika, kohászat és építőanyag ipar területén. 1956 októberében beválasztották a Ferunion Forradalmi Bizottságába. A forradalom után eltanácsolták a külkereskedelemtől, bevonták az útlevelét, amelyet aztán sokáig nem kapott vissza. Felajánlottak neki a Kohó- és Gépipari Minisztérium Propaganda Intézeténél egy fordítói állást, amelyet el is fogadott. Angolra, franciára, németre fordított gépkönyveket, szabványokat, tudományos cikkeket, rendeleteket, szervezeti és működési szabályzatokat. Emellett privát munkákat is vállalt. Többek között műfordítást is.

Igen jó anyagi körülmények között éltek. Elsők között vettek Opel Corsa gépkocsit. Náluk láttam először hifi tornyot, CD lejátszót, nagyképernyős színes televíziót, Canon fényképezőgépet, Rositext szövegszerkesztőt. Ez utóbbi a munkájához kellett, két titkárnőt is foglalkoztatott állandóan. Egy ideig folyóirat főszerkesztést is vállat, a „Grotius”  többnyelvű, tudományos cikkeket közlő lapnál.

Szenvedélyes dohányosként méregdrága kubai szivarokat szívott, naponta ötöt-hatot. 1984-ben nyugdíjba ment, persze a fordításokkal továbbra is jól keresett. Büszkén mesélte, hogy egy havi nyugdíjából éppen fedezni tudja az egy havi szivar szükségletét. Negyedszázada hunyt el kozmopolita rokonom, emlékét szeretettel őrzöm.

 Láng Róbert