Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

Miniszobrok Erzsébetváros szerte

2019. augusztus 31. - EuroAstra

20190829104318_1.jpgBudapest utcáin és közterületein több közismert és népszerű vált mikroemlékművel találkozhatnak a járókelők, melyek többnyire a műfaj megalkotójának, Kolodko Mihály szobrászművésznek az alkotásai. A Parlamenttel szemben Sajdik Ferenc rajzfilmfigurája, a Főkukac, a Várban a Kockásfülű nyúl, a Széll Kálmán téren pedig Mekk Mester figurájára csodálkozhatnak rá az arra járók.

20190829104318_2.jpg
Erzsébetvárosban a K11 Művészeti és Kulturális központban Harry Houdini, a Dohány utcában pedig Herzl Tivadar elevenedik meg miniszobor formájában. Ezek az alkotások figyelemfelkeltőek és szerethetőek, ezáltal szerves és élő részeivé válnak a városrésznek, a járókelők és a helyi lakosok mindennapjainak. Erzsébetváros önkormányzatának megbízásából ez év júniusában Róth Miksa emlékére is készült már egy egyedi asztali lámba és szobor kompozíció, amely a Róth Miksa Emlékházban tekinthető meg a Nefelejcs utcában.


2019. augusztus 28-án újabb három alkotás került átadásra a VII. kerületben, melyet az érdeklődők egy rendhagyó kerületi séta során tekinthettek meg. A legújabb művek között van a New York palota legendáját felelevenítő búvár szobor, a Bethlen Gábor téren elhelyezett Noé bárkája és a Hevesi téren Rejtő Jenő regényének legendás 14 karátos autója.

image001_8.jpg
A New York Kávéház történetének egyik közkedvelt mítosz eleme, hogy a nyitás után Molnár Ferenc a kávéház kulcsát ünnepélyesen a Dunába dobta, hogy a kávéház soha ne legyen többé zárva. A mini emlékmű ennek a mítosznak állít emléket a Dohány utcában. A kávéház közelében, egy tűzcsap formájú posztamensre egy kisméretű búvár („békaember”) került, aki egy, a saját arányaihoz képest jóval nagyobb méretű kulcsot, minden bizonnyal a New York Kávéház kulcsát tartja a kezében.


A Noé bárkája miniszobor a Bethlen téren, az Állatorvosi Egyetem közelében került elhelyezésre, utalva ezzel a bárkán helyet kapott állatokra. A szobor kialakítása lehetőséget ad arra, hogy az özönvíz végét jelző szivárvány is megjelenhessen: a bronz bárkán úgy alakította ki a művész az ablakokat, hogy azon a napfény (vagy annak hiányában akár egy telefon „zseblámpa” funkciójával keltett fénysáv) színes fény, „szivárvány” hatást keltsen.
Rejtő Jenő szülőháza közelében, a már meglévő kőpárkányra installálta Kolodko Mihály az írói életmű talán legismertebbé vált 14 karátos autóját. Mivel az autó Rejtő művében „14 karátos”-ként szerepel, ezért a bronz alapanyagot néhány helyen szimbolikus, időtálló aranyozással látta el a szobrászművész. A Rejtő könyvek idejét megelevenítő autó az ívelt kőpárkányra szerelve a gyorsaság, a „száguldás” képzetét kelti.


Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere kiemelte: „A kis szobrok nem csak önmagukban véve képviselnének egyedi értéket Erzsébetvárosban, hanem elsődleges küldetésük az, hogy az általuk megjelenített figurákon keresztül emléket állítsunk Erzsébetváros kiemelkedő személyiségeinek és jellegzetességeinek. Fontosnak tartjuk, hogy ezt a törekvést a tradicionális megjelenítési formák alkalmazása mellett innovatív ötletek felhasználásával is megvalósítsuk ebben a dinamikusan fejlődő kerületben. Ennek eszközei lehetnek az úgynevezett „mikroemlékművek”, melyek amilyen aprók, olyan hatalmasak, hiszen éppen kicsiny mivoltuknál fogva képesek nagy hatást gyakorolni a környezetükre, a közönségükre.”

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr4515030628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása