Néhány évtizeddel ezelőtt hazánkban az egészségügyi ellátás alanyi jogon járó általános (járulékfizetéshez nem kötött), ingyenes és magas színvonalú volt. Legalábbis papíron, az Alkotmány szerint. Ez persze képtelenség. Ahogy Major Tamás egyszer a Rádiókabaréban kifejtette, ha az orvosi ellátás általános és magas színvonalú, akkor nem lehet ingyenes. Ha ingyenes és általános, akkor nem magas színvonalú. Ha ingyenes és magas színvonalú, akkor nem lehet általános. És hozzátette, ez utóbbi a Kútvölgyi. Amiért alapos fejmosást kapott.

Az állampárti elmélet szerint, ha majd megszűnik az „osztálytársadalom”, akkor a pénz is feleslegessé válik. Mert mindenki képességei szerint dolgozik és szükségletei szerint részesül a termelt javakból. Persze újabb képtelenség, de vitatni senki sem merte. Ez lehetett az ingyenes egészségügyi ellátás hátterében, mintegy megelőlegezve a szebb jövőt..

Persze a hozzáértők imitt-amott jelezték, hogy valami nincs rendben ezzel az ingyenességgel. Ami azért nem volt egészen ingyenes. A gyógyszerekért például a teljes ár 15 százalékát kellett a betegnek fizetnie. Minden gyógyszerért egységesen, kivétel csak a közgyógyellátásban részesültekre vonatkozott.

A Magyar Rádiónak volt egy műsora, a Patika-mérleg. Ebben egy szakmabeli elmondta, az is egy módszer, hogy mindenki annyit fizessen az orvosi ellátásért, amennyibe az valójában került. Utána az állampolgár egy differenciált biztosítási rendszerben kapja meg az befizetett összeget egy hányadát. Amely attól függne, milyen mértékű járulékfizetést vállalt. Szente László szerkesztő-riporternek elakadt a lélegzete.

Az államigazgatás döntéshozóinak van, és mindig is volt egy alapvető vonása. Minél több pénzt akar központosítani, majd elosztani. Mert akkor az emberek úgy érzik, az államtól kapnak mindent. Pedig nem segélyeket, gondozási díjakat, támogatást, kedvezményes hitelt, természetbeni juttatást kellene fűnek-fának adni, hanem olyan jövedelmi viszonyok közt élni, hogy lehetőleg senki se szoruljon támogatásokra.

Hiba volt a 300 forintos vizitdíj és a napi kórházi ellátás ugyanannyi térítésének eltörlése. Ezt azonnal meg is mondták a szakmabeliek. Ami ingyen van, azt nem becsüljük. Az útdíjat mindenki megérti, ebből fedezik a karbantartást, felújítást. A korábban nem létezett szemétszállítási díjat is elfogadtuk. Hozzájárulásunk az egészségünk biztosításához is elfogadható lett volna, hiszen egy évig működött is.

Vizitdíj helyett várólisták vannak, paraszolvenciát adunk, a vizitdíj sokszorosáért magánorvosi ellátást vesszünk igénybe. Már akinek a pénztárcája megengedi.

Láng Róbert