Eredetileg egy plébánia, egyházközség írásos nyilvántartását jelentette, amelyet a születésekről, házasságkötésekről és a halálesetekről vezettek. Mária Terézia 1750-es pátense értelmében a káplán, a kántor, a sekrestyés, a harangozó volt jogosult az anyakönyvezésre. A szekularizáció (államigazgatás) erősödésével egyre gyakoribbá vált a világi anyakönyvezés. Amely egy város, település minden lakójának (nemcsak a nemesekét) adatait tartalmazta.
Hogyan is alakult ki ez a gyakorlat? A kereszténység első századaiban a diakónus a dyptichákról (díszes könyv) olvasta fel az élők és meghaltak neveit és imát is mondott értük. A középkorból a templomok és kolostorok mellett eltemetettekről szórványosan maradtak fenn halotti jegyzékek. Az 1212-es párizsi zsinat elvetette a kötelező anyakönyvvezetést. Később az uralkodók rendeleteket adtak ki arról, hogy az elhalálozott hűbéresekről a lelkészeknek jegyzéket kell vezetniük. A városi könyvek, krónikák a XIII. századtól jöttek létre. Ezek négy csoportra oszthatók. (1) emlékiratok, (2) közigazgatási iratok (privilégiumok, pénzügyek, regiszterek), (3) városi bírói könyvek, (4) városi intézmények könyvei.
Az európai országok anyakönyvezési gyakorlatát a Tridenti Zsinat 1563-as ülése fektette le. Az ülés jegyzőkönyvének első fejezete a házasságok anyakönyvezéséről intézkedik, a második a megkereszteltek és a keresztszülők jegyzékbe vételéről, a harmadik a halotti anyakönyvezésről szól. De nem volt előírás arra vonatkozóan, milyen adatokat kell az anyakönyvnek tartalmaznia. Ezért például ezekben az anyakönyvekben a templomi vagyon jegyzéke, az orgonák adatai, a felújítási munkák, a házalók, kereskedők, drótosok, üvegesek vándorútjai,,valamint a járványok is szerepeltek..
Fordulat következett be II. József, a kalapos király uralkodása (1764-1790) idején. A királyi rendelet szerint az anyakönyvnek tartalmaznia kell a születés évét, hónapját és napját, a gyermek nevét, nemét és azt, hogy törvényes vagy házasságon kívüli-e, a szülők kereszt- és vezetéknevét, vallását, a keresztszülők teljes nevét, a házasságon kívüli gyermek apjának a nevét, ha elismerte az apaságot. A házassági anyakönyvnek tartalmaznia kellett az esküvő évét, hónapját, napját, a házszámot, a vőlegény kereszt- és vezetéknevét, vallását, életkorát, családi állapotát (nőtlen, özvegy), a menyasszony keresztnevét, vallását, korát, családi állapotát (hajadon, özvegy), a tanúk kereszt- és vezetéknevét, családi állapotát. A tanúknak mindig alá kellett írni az anyakönyvet. Ez is új volt. A halotti anyakönyveknek hat oszlopban tartalmaznia kellett a halál évét, hónapját és napját, a házszámot, a vallást, a halott nevét és korát, a halál okát.
Ezért rendkívül értékesek a tudomány a történészek, szociológusok, demográfusok számára, de esetenként a személyazonosság igazolására, rokonok felkutatására, bűnügyi nyomozás céljára is. Az anyakönyveket a digitalizáció sem fogja kiszorítani.
Láng Róbert
