Ferenczy Károly: Kődobálók. 1890. Magyar Nemzeti Galéria. 

Gyermekkoromban még nem volt X-box, Mortal Komat, World of Warcraft, nem beszélve a multiplayer-ről, a többszereplős számítógépes játékról. Volt ugyan Märklin-játékvasút, játékhajó, de az ilyen típusú drága jószágokat csak a felső középosztály csemetéinek adták ajándékba. Mi beértük egyszerűbb játékokkal, például a kacsázással.

Mielőtt erre rátérnék, néhány szót kell szólnom a vízről. Amely a Föld felületén megtalálható leggyakoribb anyag, a földi élet alapja. Különös tulajdonságokkal rendelkezik. A többi között nem kompresszibilis, azaz összenyomhatatlan. Képzeljünk el egy acélból készült ivópoharat és egy száztonnás csavarsajtót. Ha a gépünk megpróbálná a kétdecis víztömeget összenyomni, nem fog neki sikerülni. Egyszerűbb példa is van. Egy feszített víztükrű (peremig érő) medencébe belépünk, a víz kiloccsan. Ezt a víz felhajtó ereje okozza. Tudjuk, minden víz bemártott test.....

Már az ősember is tudta. Ha bemerült a tóba, folyóba könnyebb lett, a teste. Hogy ez számszerűen mit jelent, azt sokkal később Arkhimédész, ókori tudós-polihisztor fedezte fel. Mondják, hogy fürdés közben jött rá a felhajtóerő létezésére, aminek örömére kiugrott a kádból, és meztelenül rohant végig az utcán a szürakuszai palotáig. Azt kiáltozva, hogy Heuréka! (Megtaláltam!). A víz felhajtó ereje nélkül Hosszú Katinka sem tudna úszni, bármennyire is igyekezne.

De térjünk vissza a gyermekkori kalandozásra. A kacsázás vízparti játék. Lapos kavicsokat kell gyűjteni, majd nagy erővel elhajítani úgy hogy a víz felszínén minél többet ugorjanak. Akinek kavicsa a legtöbbet ugrik, az győz. Nagyjából öt felpattanással már jó eséllyel nyerni lehetett. Az összenyomhatatlanság következtében a víztükör elbír bizonyos súlyt is, ha óvatosan helyezzük rá, vagy mozgásban van. Ezért tud felpattanni a lapos kő a víz felszínéről.

Láng Róbert