Belelapoztam a gépkocsiban ülve szállított gyermekek gyermekbiztonsági rendszerben történő kötelező elhelyezésére vonatkozó 289/2009. (XII. 18.) Korm. számú rendeletet módosító 58/2007. (III. 31.) Korm. számú rendeletbe. A jogszabály néhány rendelkezését kijegyzeteltem.
A gyermek a gépkocsi hátsó ülésén akkor utazhat, ha 3. életévét már betöltötte, legalább 135 cm magas és az üléshez beszerelt biztonsági övvel testméretéhez igazodóan biztonságosan rögzíthető. Ettől el lehet térni, ha a 13/1992. (VI. 26.) NM rendelet 8. §.) meghatározott orvos által kiállított igazolással rendelkezik.
A gépkocsiban a 150 cm-nél alacsonyabb gyermek csak a testméretéhez és testsúlyához igazodó kialakítású gyermekbiztonsági rendszerben (biztonsági ülés) rögzítve szállítható. A gyermekbiztonsági rendszert a jármű e célra gyárilag kialakított rögzítési pontjaihoz, vagy az üléshez tartozó biztonsági övhöz kell a gyártója által megadott szerelési információknak megfelelően rögzíteni.
A jármű szokásos haladási irányával ellentétes irányban a jármű első üléséhez a gyermekbiztonsági rendszer csak akkor szerelhető be, ha az üléshez légzsákot nem szereltek fel vagy a légzsák működésbe lépését előzetesen megakadályozták. A 3 évnél fiatalabb gyermek csak gyermekbiztonsági rendszerben rögzítve szállítható. A gyermeket a gyermekbiztonsági rendszerhez tartozó hevederekkel (pántokkal) is rögzíteni kell.
Ha a gyermekbiztonsági rendszer beszerelésére a gépkocsi a gyári kialakítása alapján nem alkalmas, az ilyen kialakítású gépkocsiban a 3 évnél fiatalabb gyermek nem szállítható, illetve a 3. életévét már betöltött és 150 cm-nél kisebb testmagasságú gyermek az első ülésen nem szállítható.
A többi előírástól és a szankcióktól eltekintek. Na már most vagy tényleg annyira felelőtlenek vagyunk, hogy a saját gyerekeink biztonságával nem törődünk. Vagy olyan tudatlanok, hogy gyermekeink biztonságát rendeletekben kell az államnak előírni. Mindkét esetben szomorú vagyok.
Láng Róbert