Különleges, új színházi évadra készül a Budapesti Operettszínház. Új vezetéssel és új szemlélettel, de változatlan elkötelezettséggel a nézők iránt. A változást a célkitűzés is jelzi, mely szerint a 2019/2020-as évadban az Operettszínház már nemzeti dalszínház legyen!
Igyekeztünk úgy összeállítani ezt az évadot, hogy szolgáljuk a nézőt, a műfajt és a művészetet – kezdte a bemutatást Kiss-B. Atilla, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, a Budapesti Operettszínház 2019. február 1-től hivatalba lépett főigazgatója, akit korábban operaénekesként ismerhetett meg a közönség. A színház új logója is ezt az új arculatot próbálja tükrözni. Egy kicsit archaizál, egy kicsit szecessziós, benne egyenlő mértékben, egymás mellett és egymásba fonódva jelenik meg a zene és a színház. Mindkettőt magas színvonalon, stílushűséggel és alázattal óhajtjuk szolgálni. A szerzőink megérdemlik azt a bizalmat, hogy higgyünk bennük, elfogadjuk őket úgy, ahogy megalkották a műveiket. Nem érzek késztetést arra, hogy átdolgozzuk a műveiket. Hiszek a szerzőkben és hiszek a művekben, hiszek a stílushűségben és a műfajhűségben!
Vonatkozik ez az operettre, a musicalre és a daljátékokra egyaránt - erősítette meg a főigazgató. Ennek jegyében szeretném látni a ház színpadán az új szellemben fogant első produkciónkat, a Csárdáskirálynőt. Visszanyúlunk vele Kálmán Imre eredetijéhez. Színre kerül majd a János vitéz – ennek rendezője és koreográfusa is Bozsik Yvette - jön egy új rockmusical, a Mohács 1526, mely a csatavesztés körülményeit és a mögötte maghúzódó emberi kapcsolatokat taglalja. Mono-operaként jelenik meg a Raktárszínházban Anne Frank naplója, lesz egy zenés játék a francia irodalom fenegyereke, a költő-zeneszerző, Boris Vian életéről „Tajtékos dalok” címmel a Kálmán Imre Teátrumban, és szintén a Teátrum műsorát színesíti egy szokatlan új műsor. A Párizsi randevú megjelölése „dinner Show”, a nézők az előadás közben mesterszakácsok négyfogásos, pazar vacsoráját élvezhetik majd. Végül pedig egy igazi meglepetést jelentett be a főigazgató. Lesz az Operettszínháznak Diótörő előadása!
A 2019/2020-as évad első bemutatója a Csárdáskirálynő lesz, Kálmán Imrének minden idők legsikeresebb és legtöbbet játszott operettje. Több mint száz évvel ezelőtt mutatták be, de azóta a világ szinte minden pontján énekelték csodálatos dalait. Idén legelőször a nyáron, július 12-én, a Margit-szigeti szabadtéri színpadon láthatja majd a közönség - ez mintegy előbemutatója lesz az őszinek - szeptember 6-tól kezdődőn ugyanis a színházban, kibővült szereposztással fogják játszani. Kálmán Imre egykor azt mondta: „Nem tudok zenét szerezni, amikor a frontokon öli egymást a világ.” A megtorpanáson Lehár Ferenc segítette túl, lássuk be, figyelemre méltó az a példamutató nagyszerűség, ahogyan ez a két kiváló alkotó nemhogy egymás ellen, rivalizálva, hanem egymást bíztatva dolgozott. Dúlt a háború, de Kálmán Imre befejezte a művet, megkomponálta benne a Monarchia haláltáncát is: „Húzzad csak kivilágos virradatig!”
Életében először rendez operettet a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója. Elképzeléseim szerint – mondta, most az eredeti szövegkönyv tér vissza. Egy eltűnt, talán soha nem volt vagy alig volt világot tár elénk, végtelen eleganciával, arisztokratizmussal. A darab premierje 1915-ben, Bécsben volt, Budapesten egy évvel később adták elő a Király Színházban. A német nyelvű librettót Gábor Andor fordította, alaposan át is írta, kifejezetten a magyar közönség számára. Van egy mese, ahol győzedelmeskedik a mindenható szerelem – ennek a világát idézzük meg és egy kicsit arról is beszélünk, hogyan tűnik el ez a világ. Úgy beszélünk az I. Világháborúról, hogy a gondolataink mára is érvényesek lesznek. Erősen asszociálunk a Monarchia hangulatára, ezt tükrözik a jelmezek, sok humorral, játékkal, szenvedéllyel, de nagyon elegánsan és egy kicsit fájó szívvel az eltűnt világ után. Lapunk kérdésére válaszolva a rendező elmondta: az a sokakat elképesztő jelenet, mely a legutolsó átdolgozáskor került be a darabba – egy frontról sebesülten hazatért, ott sokkot kapott katona „ratatatázik” a színpadon – az eredetiben sosem szerepelt, így most sem lesz az előadásban.
A különlegesen gazdag kiállítású produkcióban a díszlet és a jelmezek is visszavezetnek a Monarchia hangulatához, de megmutatkoznak majd a viharfelhők is. A díszlet alapját egy nagy, cizellált gramofon-tölcsér képezi, melyről a második felvonástól majd fokozatosan kezdenek leesni a díszítő elemek, egyre szegényedik, míg a harmadik felvonásra szinte már csak egy csontvázzá válik. Jelképezi, hogy valami pusztul, mindinkább esik szét, miközben odabent ropják a táncot. A darab főúri, bohém szereplőin a jelmezek a kor mívességét követik. Megjelennek a régi, nagyon régi magyaros motívumok, melyeket ma már csak igen ritkán látunk. A huszár viselet, a díszmagyar, a hölgyek mindent felülmúló eleganciája uralja majd a színpadot és természetesen nemcsak a főszereplők, hanem az ének- és a tánckar tagjai is, ragyogóan, a kornak, környezetnek megfelelően öltöznek.
Az operett zenéjében is visszatérünk az 1915-ös ősbemutató anyagához- erősítette meg Pfeiffer Gyula, főzeneigazgató. Korábban voltak előadások, ahol – érthetetlen okból - ilyen-olyan, más operettekből származó betétdalokkal akarták „feljavítani” a Csárdáskirálynőt, szerintük ez teljességgel felesleges, ez az operett úgy jó, ahogy van! Fontos kiemelni, hogy a dalszövegekben is Gábor Andor eredeti szövegeit, használjuk, hiszen pontosan tudjuk, ő nem a hasára ütve alkotta meg ezeket, hanem Kálmán Imrével együtt! A magyar közönség majdnem mindegyiket kívülről tudja – és bár az utóbbi években kissé háttérbe szorult, most visszahozzuk. A „feltámasztott” bemutatásra váró darab így szinte az 1915-ös előadás reprodukciója lesz.
