Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

El a szoborral!

2019. április 29. - EuroAstra

kep_46.jpg Kimondom őszintén mit gondolok. Távolítsák el Germanus Gyula szobrát az Árpád fejedelem út mellől, a Lukács és Császár fürdők elől! Ez az ember méltatlanná vált arra, hogy szobra legyen Budapesten. Rovott múltú embernek nincs helye a közterületen. Germanus Gyula kapcsolatba került II. Abdul Hamid török szultánnal. Kémkedés vádjával börtönbe került, halálra ítélték, és csak az utolsó pillanatban, az osztrák konzul segítségével szabadult ki és menekült meg az akasztófától.

Egész életét végig kísérték gyanús iszlamista kapcsolatai. A Vörös Félhold képviseletében jelen volt a hadszíntéren a Dardanelláknál, angol fogságba került, de szabadon engedték. Megismerkedett a hadsereg tábornokával, Musztafa Kemál pasával, aki később Atatürk néven került hatalomra.

Germanus Gyula többször is megírta, hogy a Korán tanai szerint él. Részt vett Dzsáma Maszdzsid mecsetében a pénteki imákon, ki tudja mi mindennel töltődött fel ott. Egy alkalommal a szertartás végéhez közeledve a szószékhez vezették. Az iszlám felvirágoztatásáról szóló beszéde magával ragadta a mecset sokezres imádkozó hívő seregét. Olyannyira, hogy sietve kellett távoznia, nehogy a hívők szeretetük jeléül elsodorják és agyontapossák.

Germanus beszédének híre elterjedt az egész iszlám világban. Napilapokban vezércikkek jelentek meg róla, hívők százai látogattak el lakásához, hogy kikérjék véleményét. Élményei és a történtek hatására megérett benne az elhatározás, hogy felveszi az iszlám hitet és eljut Mekkába. Elvégzi a zarándoklatot, amit minden igazhívő muzulmán életében legalább egyszer köteles megtennie. De ez még semmi! Nevét megváltoztatta, ő maga választotta: Abdul-Kerim, a „Kegyes Isten Szolgája” lett az új neve.

Na már most gondoljuk végig. Tisztességes magyar ember nem veszi fel az iszlámhitet és nem megy el Mekkába. Ha mehetnéke van, menjen Rómába, Varsóba. És ha mindenáron zarándokolni akar, ott az El Camino. Ha még valaki kételkedne abban, hogy Germanus nemzetbiztonsági kockázatot jelent, gondoljon arra, hogy egyik könyvének címe: Az oszmán állam megalakulása. Mi ez, ha nem az Iszlám Állam megalapítására való felbujtás?

A magyar emberekkel szembeni magatartást az Allah akbar! című könyve is bizonyítja. Na ne már, hogy Allah a leghatalmasabb! Egy szó, mint száz, el a szoborral a közterületről! Aláírás gyűjtési akciómat május elsején kezdem meg. A csatlakozókat örömmel várom.

 

 

Láng Róbert

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr7514791616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása