Tisztelt Államkincstár! A 2018-as évi állami költségvetés gondos tanulmányozása után arra kérném Önöket, hogy 900.000 forintot költség-visszatérítés címén részemre átutalni szíveskedjenek. Kérésemet alaposan megindokolom a kétely eloszlatására és kérelmem jogosságának bebizonyítására.
Az említett költségvetés főösszege 18.000 milliárd forint. Ha ezt a számot elosztjuk a 9,5 millió magyar állampolgár számával, akkor nagyjából 1 millió 800 ezer forint az eredmény. Ennyit áldoz a magyar állam minden egyes lakosra. Igaz, be is szedi ugyanazoktól adók és illetékek formájában, de ezzel most ne törődjünk.
Hogy rövid legyek, az 1,8 milla felének jogosságát elismerem, oktatás, egészségügy, biztonság, stadion építés, tudják hogy van ez. Az állam igazgat bennünket és ez pénzbe kerül. Eddig rendben is lenne. De kérem fontolják meg a következőket.
2018-ban nem törtem be sehova, nem ütöttem le senkit, nem sikkasztottam, nem vittem csődbe a bankomat, nem loptam, semmilyen bűncselekményt nem követtem el. Ezzel megtakarítottam a rendőségnek egy csomó pénzt, helyszínelést, nyomozást, ujjlenyomat és DNS vizsgálatot, valamint az adminisztrációhoz, jelentésekhez szükséges nyomtató papírt.
Az ügyészségeket, bíróságokat sem terheltem tisztességes magatartásom okán. Ezzel megtakarítottam az ügyészek, bírók, ülnökök, jegyzők, kézbesítők, irattárosok munkabérének és közterheinek egy részét. Nem beszélve a fűtés, világítás és hasonló költségekről.
Az elmúlt évben nem fogyasztottam kábítószereket, nem voltam idült alkoholista, ezzel megtakarítottam az egészségügynek, detoxikálóknak, orvosoknak, ápolónőknek az elvonó kúrán dolgozóknak sok pénzt.
Pontosan fizettem a személyi jövedelemadómat, egészségügyi hozzájárulásomat, gépjárműadót, kommunális adót, számlát kértem minden vásárlásnál. Ezzel egy csomó pénzt megtakarítottam a Nemzeti Adó. és Vámhivatalnak. Tőlem akár meg is szüntethetnék az egész intézményt, mert akkor is betartom az adótörvényeket és más fizetési kötelezettségeimet, ha nem ellenőrzik.
Nem trükközök a jövedelmemmel, nincs offshore cégem, elutasítom a pénzmosást. Tudomásul veszem, hogy megtakarított pénzecskémért nem kapok kamatot a banknál, ők viszont 10-15 százalékos kamatot zsebelnek be egy gyorskölcsönért.
Hát ezért kérem vissza a 190.000 forintomat. Remélem kérésem megértő fülekre talál. És ahogy a honlapjukon szerepel, kérésemet megfigyelhetik, rögzíthetik és naplózhatják.
Láng Róbert