Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

Fehérje terven dolgozik az EU is

2019. február 03. - EuroAstra

szoja_feldolgozvajpeg.jpgMagyarország továbbra is elkötelezett a géntechnológiai módosításoktól (GMO) mentes élelmiszerek, illetve takarmányozás iránt, utóbbinál fontos cél az Európai Unió szójaimport-függőségének csökkentése, illetve kiváltása, ehhez pedig szükség van a GMO-mentes fehérjetermesztés megfelelő ösztönzésére - mondta Nagy István agrárminiszter Brüsszelben a Mezőgazdasági és Halászati Tanács ülésésén. A tárca által az MTI-nek kedden eljutatott közlemény szerint a hétfői ülésen az uniós szakminiszterek az Európai Bizottság által javasolt Fehérje Tervről egyeztettek, amelyben kiemelt szerepet kaphatnak a fehérjenövényekre vonatkozó kutatási és innovációs programok.

Közölték, az új összetételű takarmányreceptúrák kifejlesztésének ösztönzése, valamint az ipari melléktermékek és a magas fehérje tartalmú szemes takarmányok piacképes elterjesztése jelenthet előrelépést.

A kutatási és innovációs programok mellett az új Közös Agrárpolitikának is támogatnia kell a fehérjenövények termesztését. Erre Magyarország megfelelő és jól bevált eszköznek tartja a termeléshez kötött támogatásokat, amelyeket 2021 után is fent szeretne tartani.

Nagy István az eseményen a közlemény szerint arról is beszámolt, hogy világszerte egyre nagyobb a kereslet a GMO-mentes termékek iránt, a fogyasztók számára pedig biztosítani kell a szabad termékválasztást. A vásárlóknak joguk van tudni, hogy milyen alapanyagokból készült a termék, amelyet megvásárolnak. Magyarország emiatt szorgalmazza, hogy a termékeken egyértelműen jelöljék, hogy azok GMO-mentes növényi, illetve GMO-mentes takarmánnyal etetett állatokból származnak. Ehhez elkerülhetetlen a már meglévő GMO-mentes tanúsítási rendszerek összehangolása - tette hozzá a miniszter

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr7514603586

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása