Gyűjtöm a különleges hangszereket. Na nem a valóságban, hanem fényképeken, levelezőlapokon, könyvből kimásolva. Igyekszem a történetüket is kibogozni. Megvan például egy 1697-ből származó, „Cecília” elnevezésű Stradivari-hegedű, egy virginál (csembaló), amelynél a húrvezetés a billentyűzetre merőleges, Marie-Antoinette francia királyné hárfája, Liszt Ferenc zongorája, valamint Elvis Presley nyolchúros, akusztikus gitárja.
Újabb kinccsel gyarapodtam, amikor „megszereztem” II. Erzsébet királynő arany zongoráját. Pontosabban arany színű, bearanyozott Érard-zongoráját. Sébastian Érard, francia hangszerész, a modern zongora és hárfa kifejlesztője 1856-ban tervezte és készítette el. Az Érard zongoragyár a XIX. században élte fénykorát, amikor olyan művészek játszottak a hangszereiken, mint Chopin, Liszt, Mendelssohn és Wagner. Az arany zongorát a cég 1856. április 30-án ajándékozta Viktória királynőnek. Viktória és férje, Albert herceg szenvedélyes zenerajongók voltak, mindketten jól zongoráztak. A királyi pár privát rezidenciájukon több zongora is volt, gyakran duetteztek, és szimfóniák, nyitányok előadásával próbálkoztak.
Az arany falevelekkel díszített hangszert a francia miniatürista festő, François Rochard dekorálta. Kerubok, kupidók, és komikus jelenetek kaptak rajta helyet, például különféle hangszereken játszó és rendetlenkedő majmok. A zongora fedele azért különleges, mert Viktória királynő arra kérte a készítőket, hogy annak a csembalónak a fedelét használják fel, amelyen gyerekkorában játszott.
A zongora árát nehéz meghatározni – egy standard típus ebből az időszakból ma mintegy 138 ezer angol fontot, nagyjából 50 millió forintot ér. Ennek a kézzel készített, az angol királyi család által több mint 150 éven át birtokolt modellnek az értéke felbecsülhetetlen.
A budapesti Zenetörténeti múzeumban (I. Táncsics Mihály utca 7.) megtekinthető egy 176 cm magas, 46 húros, hét pedállal felszerelt hárfa. A rajta található mesterjegy (Erard’s Patent. 18, Great Marlborough Street, London) arra utal, hogy 1850 körül készítették. Száz évvel később, 1950-ben tűnt fel Reményi Mihály hegedűkészítő és hangszerkereskedő budapesti üzletében, majd került kalandos úton a múzeumba.
Láng Róbert
