Koppenhága, Rádhuspladsen. Dánia egykor gyarmatosító, erős hadiflottával rendelkező ország volt. Igaz, ők nem gyarmatnak, hanem „melléktartománynak” nevezték a többi között Izlandot, Grönlandot és India három szigetét. A koppenhágai Városház-teret eredetileg erődítménynek szánták, valószínűleg így akarták védeni a tengerparti fővárost egy ellenséges inváziótól. Az erőd falrészletei mai is előbukkannak a téren.
A város mértani középpontjában vagyunk, innen indulnak a sugárutak, amelyek közül az egyik a tengeri kikötőhöz vezet. A dán 0-kilométerkő is itt található. A turisták találkozó és ebédelő helyszíne, tele kisebb és nagyobb kávéházzal, cukrászdával, gyorsétteremmel. Ha presszókávét kérünk, ne lepődjünk meg, ha 2 deci méregerős feketekávét kapunk, kis kancsó tejjel. Mindenki fotózik, a Városháza jó lesz háttérnek. Ne lepődjünk me, ha a téren sétálgató galambok közül egy-egy a vállunkra száll, tudják az illemet. A tér végleges, mai formája csak 1950-ban készült el, de folyamatosan szépítgetik.
A sétáló téren a szobrok, kutak épületek tornyok sajátos, változatos együttest alkotnak. Ezek közül kiemelnék néhányat. A Sárkány-kút egy sárkánnyal viaskodó bikát ábrázoló bronzszobor. Az Észak-Európa-i mitológiákban a bikák az istenek fiai. A gyerekek kedvence a tér jobboldalán lévő Andersen-szobor.
És egy különlegesség, a Lúrfúvó viking harcosok szobra. A lúr bronzkori fúvós hangszer. A harsonához hasonló hangja van. Mindig két zenész „duettezik” vele. A lúr kanyarulata erősen felfelé hajlik, kúpos csöve lapos, gazdag díszítésű tölcsérben végződik. Dániából ismertek a legépebb és legszebb lúr hangszerek. A régészek a bronzkori leletek feltárásakor kizárólag párban találták meg ezeket a hangszereket.
Feltétlen nézzünk be a Városházába. Szerdánként ingyenes a belépő. Tornyába is fel kell menni, az erkélyről lehet szelfizni a várost háttérnek használva. A Városháza földszintjén egy kisebb szoba ajtaján csupán ennyi áll: Jens Olsen. A híres órásmester csillagászati óráját érdemes alaposan szemügyre venni. A szoba nagyságú szerkezetet a mester 27 évig tervezte és 12 évig tartott a kivitelezése. Rá kell szánni kis időt, hogy megértsük, mi mindent árul el nekünk a naprendszer csillagainak állásról és még sok minden másról.
Láng Róbert