Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

Kivágott szívű magyar múmiát vizsgálnak a kutatók

2018. december 13. - EuroAstra

sziv-_1.jpgWaitzenbach Terézia rejtélye két évtizede foglalkoztatja a tudósokat. A 72 éves korában elhunyt asszony testét a többi váci múmiával együtt 1994-ben a Fehérek temploma egy elfeledett kriptájában találták meg. Minden múmiának megvan a maga sajátos története, ám ez a test valamiben különbözik a többitől…

 

„Az asszony mellkasán egy kb. 15 centiméter hosszú vágás látható, amelyet a halál beállta után ejtettek. Valamiért eltávolították a nő szívét, mellkasát pedig faforgáccsal tömték ki. Próbáltuk megfejteni, vajon miért tették ezt” - mondta Pap Ildikó antropológus, A világ múmiái kiállítás egyik kurátora. A 300 éves múmia jelenleg a világ legnagyobb ilyen jellegű gyűjteményének helyet adó tárlaton látható, január 20-ig tekintheti meg a közönség a belvárosi Komplexben.

 

„Az egyik lehetséges megfejtés a tetszhaláltól való félelem.

Akkoriban, a 18. század végén, a 19. század elején még gyerekcipőben járt az orvostudomány, reális veszély volt az élve eltemetés” - magyarázta a szakértő. A „látszatos halál”-tól való rettegés, az, hogy, egy földalatti koporsóban térjenek magukhoz, sokakat arra sarkallt, hogy végrendeletben kössék ki, hogy temetésük előtt szúrják át vagy vegyék ki a szívüket, ezzel biztosítva, hogy már valóban meghaltak.

 

„Úgy gondoljuk, Terézia esetében más lehetett a szív eltávolításának oka. Akkoriban hűtés hiányában a holttestet nem tudták szállítani, így eltemették, a szívet pedig egy lezárt urnában vitték haza az elhunyt szülőföldjére. A szívurnás temetés elsősorban a tehetősebb családoknál volt gyakori” - magyarázta a kiállítás kurátora.   

 

A különleges, világviszonylatban is egyedülálló tárlaton a váci múmiák közül többet is megtekinthetnek az érdeklődők, és a testeken keresztül végigkövethetik 4500 év történelmét Dél-Amerikától Németországig, Egyiptomtól Magyarországig.

 

https://www.avilagmumiai.hu

https://www.facebook.com/avilagmumiai

https://www.instagram.com/avilagmumiai

 

Lantai József

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr3614472064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása