Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

Adathalász levelek ügyfeleknek, visszaélve az MNB nevével

2018. október 26. - EuroAstra

mnblogo_10.jpgAz ügyfelek jelzései alapján több esetben tapasztalta az MNB, hogy ismeretlen csalók hamis elektronikus leveleket küldenek ki, megtévesztően az MNB nevében vagy annak „elvárásaira” hivatkozva, így próbálva magyar magánszemélyektől banki azonosítókat, pénzt kicsalni. A jegybank – amely minden ügyben büntető feljelentést tesz – sohasem kér ilyen adatokat. Célszerű nem reagálni e megkeresésekre, vagy ha ez mégis megtörtént, az ügyfélnek haladéktalanul kapcsolatba lépni bankjával.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyfélbejelentések alapján értesült arról, hogy ismeretlenek a jegybank nevében vagy annak „elvárásaira” hivatkozva, esetenként az MNB hivatalos elérhetőségeit is tartalmazó, az MNB által alkalmazott levelek formavilágához hasonló magyar nyelvű elektronikus levelet küldtek ki magánszemélyekhez. Ehhez hasonló megtévesztő csalási kísérlet legutóbb 2016 decemberében történt.

A mostani levelek egy része – hasonlóan a korábbiakhoz – a „419-es vagy nyugat-afrikai csalás” jellegű. Ezeknél a feladók nagy összegű pénz – ebben az esetben jelentős „örökség” – rövidesen várható érkezéséről értesítik a címzetteket. Az átutalás feltételeként ugyanakkor a feladók az MNB számára – pl. a várható átutalások eredetének igazolására, bizonyítására – az ügyfelek saját banki azonosítóit, illetve pénzt kérnek rövid határidővel. A levelek másik típusa szerint az MNB éppen azért kéri el az ügyféladatokat, hogy könnyebben felderíthesse a jövőben az ügyfelet érintő esetleges csalási kísérleteket.

Ha az ügyfelek az üzenetekre esetleg gyanútlanul válaszolnak, annak a súlyos kockázatnak tehetik ki magukat, hogy a megszerzett azonosítók révén a csalók pénzt emelhetnek le bankszámlájukról.

Az MNB soha, semmilyen alkalommal nem küld ki ilyen tartalmú leveleket, az MNB soha nem kéri a bankszámla, bankkártya adatokat, az MNB fogyasztók esetében átutalással összefüggő ügyintézést nem végez, azzal kapcsolatos információt e-mailben nem igényel. Az üzenetek feladói ismeretlen bűnözők, akik egyértelmű célja a fogyasztók megkárosítása. A jegybank javasolja az ezen tartalmú üzeneteket kapott magánszemélyeknek (esetleg gazdasági társaságoknak), hogy semmiképp ne válaszoljanak, s az esetet jelezzék az MNB-nek. Ha egy ügyfél esetleg mégis kiadta banki azonosítót, célszerű azt haladéktalanul bejelentenie saját hitelintézetének.

Az MNB ilyen esetben ismeretlen tettes ellen csalás gyanúja miatt büntető feljelentést tesz az illetékes nyomozó hatóságnál.

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr3414320699

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása