Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

Megnyílt az ART MARKET BUDAPEST 2018

2018. október 12. - EuroAstra

image7_21.jpgRendkívüli nemzetközi érdeklődés övezi a regionális vezető pozícióját 2018-ban tovább erősítő budapesti művészeti vásárt és az ahhoz kapcsolódó eseményeket. Az Art Market Budapest Közép- és Kelet-Európa elsőszámú és Európa egyik számottevő nemzetközi kortárs képzőművészeti vásáraként 2018. október 11-14. között Budapestre irányítja a nemzetközi művészeti világ, a műtárgypiaci szereplők és a kultúra iránt érdeklődő hazai és külföldi közönség figyelmét. Magyarország legnagyobb, évente megrendezésre kerülő kortárs képző- és fotóművészeti válogatása 4 kontinens 25 országának több mint 100 kiállítója jóvoltából 500-nál több művész több ezer alkotását teszi hozzáférhetővé a budapesti Millenáris épületeiben. Az idei évben Közép-Európa művészete illetve a fotográfia kerül fókuszba: az Art Market Budapest által kezdeményezett VISEGRAD CONTEMPORARY kulturális fesztivál a Millenáris mellett további budapesti helyszínek bekapcsolásával ad bepillantást a Visegrádi Csoport országainak művészeti választékába, az ART PHOTO BUDAPEST pedig a Millenáris egy teljes kiállítási csarnokában kínál Közép- és Kelet-Európa egyetlen nemzetközi fotóművészeti vásáraként gazdag látnivalót a közönségnek. A CAFe Budapest Fesztivállal és Budapest Fővárossal kialakított stratégiai partnerség is hozzájárul ahhoz, hogy az Art Market Budapest idején fővárosunk Európa legvonzóbb kortársművészeti vásár- és fesztiválvárosa, az igényes kultúrafogyasztók kihagyhatatlan úti célja legyen.

 

 

A minden korábbi évet felülmúló kiállítói túljelentkezés és számos kimagasló nemzetközi művészeti személyiség részvételi szándéka egyaránt arra utal, hogy tovább erősödött az Art Market Budapest pozíciója a nemzetközi művészeti vásárok évről-évre intenzívebbé váló versenyében. 2018. október 11-14. között a közönség és a szakma egyaránt Európa egyik kiemelkedő művészeti központjaként tekinthet Budapestre.

 

A Millenáris különleges, jelentős beruházások révén felújított, a kiállítók és látogatók komfortját a korábbiaknál magasabb színvonalon biztosító kiállítási csarnokaiban és parkjában, mintegy 6 ezer négyzetméteren 100 feletti kiállítónak köszönhetően több mint 500 művész több ezer alkotása válik közvetlenül hozzáférhetővé az érdeklődő és vásárló közönség számára. Az elmúlt években bemutatkozott országok sora ezúttal is tovább bővül, az Art Market Budapest 2018 kiállítói a következő országokból érkeznek Budapestre: Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Cseh Köztársaság, Dél-afrikai Köztársaság, Egyesült Arab Emirátusok, Egyesült Királyság, Franciaország, Görögország, Izrael, Írország, Japán, Kína, Lengyelország, Németország, Olaszország, Oroszország, Románia, Spanyolország, Svájc, Szlovákia, Szlovénia és Törökország.

 

A 4 kontinens 25 országát reprezentáló, rendkívül kompetitív kiállítói mezőnyben Magyarország valamennyi jelentős kortárs képzőművészeti galériája bemutatkozik.

 

 

VISEGRAD CONTEMPORARY:

fókuszban a közép-európai művészet

 

Az Art Market Budapest Közép- és Kelet-Európa vezető nemzetközi művészeti vásáraként és a térség kortárs képzőművészetének egyik legjelentősebb nemzetközi platformjaként feladatának tekinti, hogy a régió országainak kiemelkedő minőségű művészeti választékát a figyelem középpontjába helyezze.

 

2018 októberében az Art Market Budapest kezdeményezésére létrejövő Visegrad Contemporary elnevezésű művészeti fesztivál ezért Közép-Európa, pontosabban a Visegrádi Csoport országai (Cseh Köztársaság, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) művészeti értékeire irányítja a figyelmet. A V4 tagországai művészetének szentelt, az Art Market Budapest 2018 kiállítási csarnokaiban bemutatásra kerülő nagyszabású válogatás köré épülő programsorozat több további budapesti helyszín bekapcsolásával rendkívüli gazdagságban és mélységben ad ízelítőt Európa művészeti szempontból egyik legizgalmasabb régiójáról. Teszi ezt ráadásul egy örvendetes tendencia erősítésének szándékával olyan időpontban, amikor a Közép-Európa iránti érdeklődés látványosan élénkül a globális művészeti piacon.

 

A Millenáris kiállítási csarnokaiban jelentős alapterületen visegrádi „galériaszigetek” épülnek, továbbá a Visegrádi Csoport négy országát négy különböző művészeti ágat képviselő egy-egy művész meghívásával és kiemelt bemutatásával igyekeznek „megszemélyesíteni” a szervezők. A kiemelt alkotók – Tomek Baran lengyel festőművész, Lukas Rittstein cseh szobrászművész, Robitz Anikó magyar fotóművész és Erik Sikora szlovák médiaművész – kiválasztáskor az Art Market Budapest, hitvallásával összhangban, olyan magas színvonalon alkotó, de a nemzetközi piacon még nem a kvalitásainak megfelelően reprezentált személyiségek és életműveik fókuszba helyezésére törekedett, akik munkássága alkalmas a közép-európai szemléletmód valamely aspektusának megjelenítésére.

 

A Visegrad Contemporary fesztivál az Art Market Budapest kísérő-kiállításainak formájában a régió számos további művészének biztosítja a bemutatkozás lehetőségét Budapesten. Az A38 Galéria kiállítóterében megvalósuló különleges tárlat például Collecting Visegrad címen két nemzetközi jelentőségű hazai magángyűjtemény, a Somlói-Spengler (Somlói Zsolt és Spengler Katalin) és a Dénes-Balázs (Dénes Andrea és Balázs Árpád) kollekciók anyagából mutat be válogatást cseh, lengyel, magyar és szlovák művészek alkotásaiból. A visegrádi országok fotóművészetére koncentrál az a különleges kiállítás New Visegrad Photography címen (a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont illetve az Andrássy úti Latarka Galéria kiállítótermeiben), amely Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia művészeti felsőoktatási intézményei kiemelkedő frissdiplomás fotográfusainak alkotásaiból mutat be válogatást. Az Art Market Budapest kezdeményezésére az aktuális lengyel képzőművészeti trendek keresztmetszetét az óbudai Esernyős Galéria közreműködésével bemutató, Lebegésre teremtve című tárlat helyszínének kiválasztásában szerepet játszott az Óbuda és Varsó Bemowo kerülete közötti testvérvárosi kapcsolat, a közös művészeti erőfeszítés a Visegrádi Csoporton belüli művészeti együttműködést igyekszik példázni.

 

Szintén kifejezetten a régión belüli kulturális együttműködés, egymás művészeti tartalmainak megismerése és megismertetése jelentőségére igyekszik felhívni a figyelmet a Visegrad Day elnevezésű szakmai nap október 13-án, amelynek keretében művészprezentációk és beszélgetések mellett a Visegrad Fund nemrégiben kinevezett igazgatója, Dávid F. Andor tart előadást az Inside Art elnevezésű konferencia keretében.

 

 

INSIDE ART:

találkozó a műtárgypiac nemzetközi krémjével

 

Az Art Market Budapest nemzetközi elismerésének egyértelmű jeleként a művészeti vásár kísérőeseményeként Inside Art címen szervezett műtárgypiaci konferencia kiemelkedő jelentőségű nemzetközi szakmai személyiségek részvételével, előadások és panelbeszélgetések formájában ad bepillantást a művészeti piac aktualitásaiba, az annak jelenét és jövőjét formáló trendekbe. A négynapos találkozó programja többek között olyan témák köré épül, mint a művészeti vásárok jelene és jövője, a műgyűjtés sok milliárdos piacán érvényesülő trendek, a regionális kulturális együttműködés fontossága, a fotóművészet egyre növekvő jelentősége a nemzetközi műtárgypiacon.

 

Az Inside Art előadói között a világ több nagy jelentőségű nemzetközi vásárának alapítói és vezetői is jelentős szerepet vállalnak: Frank Lasry, a legnagyobb nemzetközi műtárgypiaci seregszemle, az Art Basel (MCH Messe Basel) regionális vásárokért felelős igazgatója és Alexis Hubshman, az amerikai alapítású és globális jelentőségű Scope alapítója mellett többek között az ARCOmadrid (Carlos Urroz), a Contemporary Istanbul (Kamiar Maleki) és a párizsi Fotofever (Cécile Schall) vásárok igazgatói is elfogadták a szervezők felkérését.

Különleges csemegét tartogat Barabási Albert-László, az ismert hálózatkutató professzor előadása, amely egy nagyszabású globális kutatás eredményei alapján a művészet területén elérhető sikert megalapozó tényezőkről árul el részleteket. A generációkon átívelő művészeti szerepvállalás jelentőségéről szóló, most útjára induló Art Dynasties sorozat keretében a londoni, párizsi és Tel Aviv-i kapcsolódású Tiroche család három tagjával beszélget a világ egyik legfontosabb kortárs galériája, a New York-i David Zwirner Gallery egyik vezetője, a magyar Mechtler Júlia.

A már említett Visegrad Day mellett külön szakmai napot szentel az Inside Art konferencia a fotóművészetnek is, amelynek előadói között szerepel egyebek mellett Mia Fineman, a New York-i Metropolitan Múzeum fotókurátora, a legendás Howard Greenberg galériás és gyűjtő szintén New Yorkból, továbbá Alex Nyerges, a Virginiai Szépművészeti Múzeum igazgatója is.

 

ART PHOTO BUDAPEST:

vonzó európai fotóművészeti találkozóhely lett a régió egyetlen nemzetközi fotóvására

 

Az Art Market Budapest néhány évvel ezelőtt alapított fotóművészeti szekciója ma már a budapesti művészeti seregszemle kiemelt és a nemzetközi fotográfiai élet megbecsült komponense, a globális fotóművészeti naptár ismert és vonzó eleme. Az önálló arculattal és kiterjedt nemzetközi partneri hálózattal rendelkező Art Photo Budapest az idén tovább erősíti pozícióját Közép- és Kelet-Európa egyetlen nemzetközi fotóművészeti vásáraként.

 

Magyarországnak a nemzetközi fotóművészetben elfoglalt helyzete további erősítése érdekében a már említett Inside Art konferencia október 14-én a fotóművészetnek szentelt szakmai napja mellett a vásár hétvégéjén szervezett Budapest Photo Weekend fesztivál keretében többek között a világhírű Jimmy Nelson, valamint Thomas Hodges brit és Michel Platnic izraeli alkotók művészprezentációi, a pozsonyi Central European Center of Photography és a szarajevói Duplex100m2 igazgatóinak könyvbemutatói, illetve a New Visegrad Photography kiállításhoz kapcsolódó események egészítik ki a széles kiállítási és programválasztékot.

 

Az Art Photo Budapest fontosnak tekinti, hogy a számottevő nemzetközi programban és az erős, 3 kontinens kiállítási anyagából válogató művészeti mezőnyben a hazai fotóművészet látványos szerepet kapjon. A kiállítók között egyebek mellett Lucien Hervé, a világhírű magyar származású fotográfus, a hetvenes évek neoavantgárd fotóművészetét reprezentáló alkotók és a kiemelt díszvendégnek választott kortárs fotóművész, Robitz Anikó munkásságának fókuszba helyezése mellett a hazai fotóművészeti élet valamennyi jelentős szereplője kiállítási és bemutatkozási lehetőséghez jut.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr4214296977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása