Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

A Gyulai Várszínház bemutatja: Székely János Napok Budapesten

2018. szeptember 26. - EuroAstra

calig.jpgA Gyulai Várszínház nyáron kétnapos programsorozattal próbálta felhívni a Székely János életmű teljességére a figyelmet. Október 17-én és 18-án a programsorozat minden eleme Budapesten is látható, átélhető lesz.

 

Székely János (1929–1992) erdélyi költő, író, drámaíró, esszéista a 20. század második felének egyik legfontosabb alkotója. A Caligula helytartója című 1972-es drámájával (amelyet először éppen 40 éve mutattak be Gyulán, Harag György rendezésében) világirodalmi rangra is emelkedő életművet hozott létre, amely túllép és túlmutat a regionális (erdélyi) és aktuálpolitikai meghatározottságokon. Legjobb művei minden személyes vallomásszerűségük ellenére kifejezik a 20. századi ember transzcendens fogódzóktól megfosztottságát éppúgy, mint ahogy korának közösségi sorskérdéseit is egyetemes igénnyel fogalmazzák meg.

 

17-én a Vigadó Sinkovits termében megrendezett tudományos konferencia előadói: Bertha Zoltán, Elek Tibor, Falusi Márton, Szakolczay Lajos és Szász László a lírai, prózai, drámai, esszéírói életmű legfontosabb darabjait és kérdéseit tárgyalják. Ugyanott az Én és a világ című előadói est során Henn János, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház színművésze a lírai életmű legkarakteresebb darabjaiból ad elő egy válogatást. 17-én este a Dózsa című monodráma (Bartus Gyula megformálásában) és a 18-ai programok: A nyugati hadtest című novelláskötetből készített hangfelvétel bemutatása, a kerekasztal-beszélgetés Ráhangolóként és Caligula helytartója című dráma előadása már a Nemzeti Színházban lesz látható.

 

Részletes program:

 

2018. október 17., 15.00 óra:

Tudományos konferencia

Előadók: Bertha Zoltán, Elek Tibor, Falusi Márton, Szakolczay Lajos, Szász László

Helyszín: Budapesti Vigadó – Sinkovits Terem

 

2018. október 17., 17.30 óra:

Én és a világ – Előadói est Székely János költészetéből

Előadó: Henn János

Szerkesztő-dramaturg: Elek Tibor

Rendező: Gáspárik Attila

A Gyulai Várszínház és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház közös produkciója

Helyszín: Budapesti Vigadó – Sinkovits Terem

 

2018. október 17., 19.30 óra:

Székely János: Dózsa – monodráma

Játssza: Bartus Gyula

Zenei közreműködő: Pribojszki Ferenc

Rendező: Árkosi Árpád

A Gyulai Várszínház előadása

Helyszín: Nemzeti Színház – Kaszás Attila Terem

 

2018. október 18., 16.00 óra:

A nyugati hadtest – Hangfelvétel Székely János novelláiból – CD bemutató

Előadják: Schnell Ádám, Horváth Lajos Ottó, Széles Tamás

Közreműködik: Dresch Mihály

Rendező: E. Román Katalin

A Gyulai Várszínház és a Magyar Katolikus Rádió közös produkciója

Helyszín: Nemzeti Színház – Kaszás Attila Terem

 

2018. október 18., 17.30 óra:

Székely János és a Caligula helytartója

Ráhangoló – beszélgetés

Közreműködők: Balázs Gábor, Elek Tibor, Markó Béla, Szász János

Helyszín: Nemzeti Színház – Gobbi Hilda Színpad előcsarnoka

 

2018. október 18., 18.45 óra:

A Gyulai Várszínház nívódíjainak átadása

Helyszín: Nemzeti Színház – Gobbi Hilda Színpad előcsarnoka

 

2018. október 18., 19.00 óra:

Székely János: Caligula helytartója

A főbb szerepekben: Trill Zsolt, Horváth Lajos Ottó, Bodrogi Gyula, Rácz József,

Bordás Roland, Kristán Attila, Bölkény Balázs e. h.

Rendező: Szász János

A Gyulai Várszínház és a Nemzeti Színház közös produkciója

Helyszín: Nemzeti Színház – Gobbi Hilda Színpad

 

2018. október 17-18.

Székely János Napok Budapesten

Vígadó, Nemzeti Színház

 

http://gyulaivarszinhaz.hu

https://nemzetiszinhaz.hu

 

Lantai József

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr3614258823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása