Forrás: http://www.fluktuacio.hu/Megoldasok_a_fluktuacio_csokkentesere-1

Ha beszélget az ember imitt-amott, buszmegállóban, fodrásznál, sorban állás közben, baráti társaságban, jobbnál jobb ötleteket hall a gazdaság fellendítésére, az életszínvonal emelésére, a társadalmi problémák megoldására. Mert mi kell nekünk? Magasabb fizetés, adócsökkentés, Erzsébet-utalvány, családi pótlék emelés, bérlakásépítés, határ a csillagos ég. De mindez lehetetlen, mert meg vagyunk osztva.

    Maximálisan egyetértek, már ami az igényeket illeti.  Csak az a bökkenő, hogy minden országban akadnak olyanok, akik azt hiszik, sorsuk elsősorban valaki mástól, esetleg egy jóságos vezetőtől függ, csak megfelelő helyre kell behúzni az ikszet, vagy fejbe kólintani másokat. Akkor valószínűleg tehetségesebbek, szerencsésebbek, képzettebbek, gazdagabbak lesznek.

   Erre a gondolkodásmódra játszanak a radikális szervezetek, csoportok, csapatok. Nincs mit tenni, kénytelenek vagyunk együtt élni azzal, hogy egyesek szerint meg vagyunk osztva. Ez a rendszerváltás előtt is így volt. Akkor is meg voltunk osztva. Gondoljuk csak meg. Nem volt ellenzék, de volt ellentét. Érdekellentét. Termelők és fogyasztók, beruházók és kivitelezők, hivatalok és állampolgárok, szolgáltatók és megrendelők, taxisofőrök és utasok gyakran nem értettek egyet egymással.

    Akkor tehát mit tehet az, aki mindennapi életét normálisan, senkit nem utálva  szeretne élni? Mikor jövünk rá, hogy teljesen felesleges a „megosztott ország” felett keseregni, a „közös erőfeszítés”, egységben az erő”, „fogjunk össze”, közhelyeket elővenni, ha már nincs más mondanivalónk. Mert ki, kivel fogjon össze? A főnök a beosztottal, a szegény a gazdaggal, a beteg az egészségessel (esetleg a beteg az orvossal?), a műveletlen a művelttel, a hangoskodó lakó a nyugalmat akaró szomszédjával, a sokgyermekes család a gyermektelenekkel, az öreg a fiatallal, a nyugdíjas az aktív dolgozóval és mindkettő a munkanélkülivel, a bűnelkövető az áldozattal?

   A társadalom sokféle szempontból megosztott, mindig is az volt és az is lesz, mert az emberek is különbözőek. A polgár örülne, ha a házastársával, vagy a gyermekeivel össze tudna fogni, de ez sem sikerül mindig. Nem lehet elvitatni azt a jogot senkitől, hogy szeressen, vagy ne szeressen másokat, irigyelje mások szerencséjét, tehetségét, sikerét, jólétét. De ez nem terjedhet odáig, hogy a másikat fejbe kólintjuk. Ezt szavakkal se tegyük.

Láng Róbert