Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

„Széndobálókat” keres a HEINEKEN Hungária

2018. március 26. - EuroAstra

szendob.jpg Fenntarthatósági témákra érzékeny egyetemistáktól, főiskolásoktól vár ötleteket ökológiai lábnyomának további csökkentésére a HEINEKEN Hungária. Az ebből a megfontolásból diákversenyt indító vállalat amúgy is élenjárónak számít ezen a téren, hiszen tíz év alatt 42 százalékot faragott le a gyártás során képződő széndioxid mennyiségéből.

 

Tavaly 5 százalékkal kevesebb széndioxid keletkezett a HEINEKEN Hungária gyártósorain, mint egy évvel korábban – a magyar leánycég ezzel is kiveszi a részét a vállalatcsoport „Csapoljunk jobb világot!” elnevezésű fenntarthatósági tervének megvalósításából, amelynek célja, hogy a HEINEKEN 2020-ra a világ legkörnyezetbarátabb sörgyártója legyen. (lásd: https://euroastra.hu/uzenet-a-palackban-sorgyartokent-egy-zoldebb-vilagert)

 

Ennek jegyében a cég az idén egészen újszerű platformot indít a környezet megóvása érdekében. Ennek magyar vonatkozása, az egyetemistákat, főiskolásokat megszólító Dobd a C-t! diákverseny célja olyan ötletek felfedezése és felkarolása, amelyekkel tovább csökkenthető a HEINEKEN Hungária széndioxid-kibocsátása.

 

„Folyamatosan új lehetőségeket keresünk, amelyekkel egyre kisebb lesz az ökológiai lábnyomunk, miközben vállalaton belül elsődlegesen a termelékenység javításával törekszünk a környezet megkímélésére” – mondta Pálfalvi Márta, a HEINEKEN Hungária emberi erőforrás és vállalati kapcsolatok területének igazgatója. A disztribúciós folyamatok 2017-es optimalizálásával például 27 százalékkal kevesebb kilométert futottak a szállítójárművek, ami hektoliterenként 12 százalékos megtakarítást hozott 2011-hez képest a kiszállításhoz köthető széndioxid-kibocsátásban. Ugyanezen a fronton az értékesítésben 2, a gyártásban pedig 5 százalékos csökkentést értek el éves szinten, utóbbi esetében 42 százalékkal tartanak alacsonyabb szinten, mint 2008-ban. Erre az időszakra vetítve a vízfelhasználás is jelentősen, 15 százalékkal mérséklődött, miközben szignifikáns előrelépés történt a szemétkezelésben: 2017-ben már a keletkezett hulladék 98 százalékát hasznosították újra.

 

„A versenyzőktől felszabadult kreativitást, vadonatúj látásmódot, világmegváltó ötleteket várunk, amelyekből a legjobbat meg is valósítjuk. A díjak mellett talán ez a legvonzóbb a megmérettetésben” – fogalmazott Pálfalvi Márta. A versenyre minimum két, maximum négy fős hallgatói csapatokat várnak, amelyek tagjai legkorábban a 2017-2018-as tanévben fejezik be felsőfokú tanulmányaikat. Az angoltudás perdöntő, hiszen ezen a nyelven kell elkészíteni az elődöntőben beadandó anyagokat.

 

Ezekből a szakértő zsűri választja ki a továbbjutókat, amelyeket egy erre a célra szervezett workshopon – a HEINEKEN Hungária szakembereinek segítségével – még behatóbb ismeretekkel vérteznek fel. Azért, hogy az angolul zajló, sajtónyilvános döntőben minél meggyőzőbben prezentálják ötletüket a zsűri előtt.

A győztes csapat tagjainak amszterdami látogatást szervez a HEINEKEN Hungária, továbbá gyakornoki pozíciót ajánl fel nekik. A dobogós helyezéseket elérők fesztiválbérleteket és -jegyeket kapnak majd.

 

Jelentkezni a http://heinekenhungaria.hu/dropthec weboldalon lehet.

A Magyarósi Csaba vloggerrel készített videóbrief:

https://www.facebook.com/heinekenhungaria/videos/1134358240038542

 

A HEINEKEN Hungária „Csapoljunk jobb világot!” elnevezésű fenntarthatósági programja 6 alapvető fejlesztési területre koncentrál: vízgazdálkodás, szén-dioxid-kibocsátás csökkentés, fenntartható beszerzés, felelősségteljes alkohol fogyasztás, munkahelyi egészség és biztonság, közösségek támogatása, melyek éves eredményeit fenntarthatósági jelentésében évente közzéteszi.

http://www.heinekenhungaria.hu/fenntarthato-fejlodes

 

Add le nevezésed április 15-ig!

Elődöntősök kihirdetése: április 18.

Sörözős workshop a továbbjutott csapatoknak: április 23.

Döntő: május 27.

 

http://www.heinekenhungaria.hu

 

Lantai József

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr3113775490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása