Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin


Egyre tudatosabban táplálkoznak a gyerekek

2019. szeptember 17. - EuroAstra

A fiatalok 78%-a szerint fontos, hogy az élelmiszerek minél egészségesebbek legyenek. A gyerekek ma már a közösségi médiából és az influencerektől is tájékozódnak a táplálkozásról, de a résztvevők több mint háromnegyedénél még mindig a szülők véleménye a legfontosabb – derül ki a Magyar Dietetikusok…

Tovább

Idén 31. alkalommal kerül átadásra a Gábor Dénes-díj - FELTERJESZTÉSI FELHÍVÁS

A NOVOFER Alapítvány július közepén tette közzé felterjesztési felhívását, amelyben felkéri a szakmai és egyéb szervezeteket a civil szféra egyik legnevesebb műszaki alkotói elismerésére – a Gábor Dénes-díjra – való felterjesztésre.

Tovább

Megsokszoroznák a matekrajongó diákok számát

A legfrissebb TIMMS vizsgálatok szerint matematikából bőven a nemzetközi átlag alatt teljesítenek a negyedikes magyar tanulók, és a felső tagozatra ez a helyzet drasztikusan romlik. Erre akár legyinthetnénk is, hiszen van, aki nem tud énekelni, van, aki nem jó matekból, de a matematika sokkal…

Tovább

Nagy az egyetemisták vállalkozó kedve

Ötből négy egyetemista indítana saját vállalkozást, a legtöbben azért, hogy megvalósítsák önmagukat – derült ki a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) felméréséből. A kutatás szerint a diákok nagy része külföldön is kipróbálná magát, a legtöbben több évre vagy akár örökre is kint maradnának.  

Tovább

Hétvégéken végezhető kurzussal teszi elérhetőbbé a karrierváltást a Codecool Programozóiskola

Az iparági beszámolók és a távlati előrejelzések szerint állandósult és nem is fog csökkenni az igény a jól felkészített junior programozókra. A programozni tanulni szándékozók esetében a karrierváltás utolsó gátja az átképzési időszak finanszírozása maradt. Ezért a Codecool programozóiskola…

Tovább

Neves tanárokkal erősít a Lumiere

Szeptember közepén indulnak a Lumiere Filmiskola őszi képzései, ahol a filmszakma iránt érdeklődők a forgatókönyvírói, new media, rendezői, operatőri, vágó, scripter, rendezőasszisztens, segédoperatőri és vágóasszisztens szakok közül választhatnak. Az ősszel induló forgatókönyvíró osztályt Bereményi…

Tovább

Megkezdődött a 250 éves Semmelweis Egyetem jubileumi tanéve

Összesen 3302 elsőéves hallgató kezdheti meg tanulmányait a 2019/2020-as tanévben az idén 250 éves Semmelweis Egyetem hat karán. A Művészetek Palotájában tartott ünnepélyes tanévnyitón a tradícióknak megfelelően a hallgatók az egyik legfontosabb egyetemi tisztségjelvényre, a jogarra tettek esküt. A…

Tovább

Szeptember a "Matematika hónapja" -- Megsokszoroznák a matekrajongó diákok számát

A legfrissebb TIMMS vizsgálatok szerint matematikából bőven a nemzetközi átlag alatt teljesítenek a negyedikes magyar tanulók, és a felső tagozatra ez a helyzet drasztikusan romlik. Erre akár legyinthetnénk is, hiszen van, aki nem tud énekelni, van, aki nem jó matekból, de a matematika sokkal…

Tovább

Középiskolás lányokat tanít matematikára és programozásra a Morgan Stanley

Míg a munkaerőpiacon egyre jobban felértékelődnek a technológiai és informatikai ismeretek, a nők közül még mindig lényegesen kevesebben választják ezeket a szakterületeket. Ezen szeretne változtatni a Morgan Stanley és a NaTE (Nők a Tudományban Egyesület) SMARTIZ nevű tehetséggondozó programja. Az…

Tovább
süti beállítások módosítása