Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

Megsokszoroznák a matekrajongó diákok számát

2019. szeptember 14. - EuroAstra

aaa_9.jpegA legfrissebb TIMMS vizsgálatok szerint matematikából bőven a nemzetközi átlag alatt teljesítenek a negyedikes magyar tanulók, és a felső tagozatra ez a helyzet drasztikusan romlik. Erre akár legyinthetnénk is, hiszen van, aki nem tud énekelni, van, aki nem jó matekból, de a matematika sokkal fontosabb annál, mint ahogy azt a legtöbben képzelik, és sokkal jelentősebb hatással van életünkre, mint első ránézésre hinnénk. A mateking.hu csapata éppen ezért szeptemberben megrendezi a „Matematika hónapja” eseménysorozatot, amelynek kettős célja van. Az egyik, hogy megszerettesse a tantárgyat a diákokkal, a másik pedig, hogy segítsen a felzárkózásban a matekrajongónak nem nevezhető fiataloknak, azáltal, hogy megmutatja, hogyan lehet könnyebben megérteni ezt a tantárgyat.

Míg a kilencvenes években, a magyar iskolákban a kémia, a fizika és a nyelvtan voltak a legkevésbé kedvelt tantárgyak, a trend napjainkra megfordult, és már a 2015-ös TIMMS vizsgálatok is azt mutatták, hogy a matematika az élmezőnybe került ebben a negatív rangsorban. A magyar diákok matematikai teljesítménye a 2012-es PISA felmérésen az átlag alá esett és 2015-re is ott maradt.

Lannert Judit oktatáskutató szerint Magyarországon, a matematika terén nagyon hamar lemondanak a tanárok a lányokról, a lassabban haladókról és a hátrányos helyzetű tanulókról.

„A tanárok nem tudják őket motiválni, nem értik a nyelvüket, ezért elveszítjük őket, habár az adatok azt mutatják, hogy meg tudnák tanulni a matematikát. A zsúfolt tananyag mellett a viszonylag alacsony óraszámok azt eredményezik, hogy nincs idő elmélyülni, gondolkodni,- marad a magolva tanulás. Ráadásul a később érők a kezdeti kudarcok után már nem mernek megnyilvánulni, és ha a próbálkozás is elmarad, garantált a sikertelenség” – fogalmazott a szakértő.

Vancsó Ödön, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Matematikatanítási és Módszertani Központjának központvezető egyetemi docense arról beszélt, hogy a túl hamar tudományossá váló oktatás sok kárt tett a matematikatanításban.

„A tanárokon sok múlik, ahogy a társadalmi környezeten is. A matematikaoktatás egyik legnagyobb problémája ma a tehetséggondozás túlzott súlya, aminek rovására az átlag képzése háttérbe szorul. Sokkal több népszerűsítő program kellene, hogy mindenki felismerje a matematika szerepét a mai információs tudás alapúvá vált társadalomban. Fontos lenne megtalálni a helyes arányt a matematika, mint tudomány és a matematika, mint eszköz között” – magyarázta.

A mateking.hu csapata tavasszal „Mire jó a matematika?” címmel tartott egy ingyenes matematika népszerűsítő előadássorozatot gimnáziumok részére, a hatalmas sikeren fellelkesülve pedig most szeptemberben megrendezik a „Matematika hónapja” eseménysorozatot, amelynek keretein belül rengeteg matematika népszerűsítő előadást tartanak az Óbudai Egyetemtől kezdve a Csodák Palotáján át, számos középiskolában.

Mosóczi András, egyetemi óraadó, a Mateking alapítója arról is beszélt, hogy szeptemberben egész hónapban bárki számára ingyenesen beszerezhetővé teszik a mateking.hu oldalon a teljes középiskolai matek anyagot felölelő kurzusokat, az emelt matekkal kiegészítve, hogy ezzel is segítsék a matematika könnyű és gyors megértését.

Hiába mutatjuk be előadásainkon, hogy mennyi mindenre használjuk a hétköznapi életben is a matematikát, és hiába mondjuk el sok-sok izgalmas példán keresztül, hogy valamilyen szinten mindenkinek az életében fontos a matematika, ha nem segítünk nekik a felzárkózásban, a jobb megértésben, akkor az egész nem ér semmit. Ezért döntöttünk úgy, hogy most bárki számára ingyenesen beszerezhetővé tesszük egész szeptemberben a középiskolai matematika kurzusunkat, a mateking.hu weboldalon. A matematika az elme vitaminja, és sajnos ma sokan vannak súlyos vitaminhiányos állapotban. Vagyis sokkal fontosabb a matematika, mint azt sokan képzelik. Egy egész életet le lehet élni rejtélyes kudarcokkal, a kudarcok egy részének pedig éppen a megfelelő matematikai gondolkodás hiánya az oka” – nyilatkozott Mosóczi András.

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr7615059886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása