Csütörtökön, 2019. október 17-én kezdődik az immár 9. Mozinet Filmnapok, melynek programjában idén kilenc alkotás tekinthető meg, akár hónapokkal a hazai mozibemutató előtt. Az esemény nyitófilmje Bong Joon-ho Élősködők (Parasite) című munkája, mely idén a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon elvitte…
A Budapesti Metropolitan Egyetem animációs estje a Puskin Art Moziban. Hatodik alkalommal rendezi meg a METU őszi animációs vetítését, idén új helyszínen, a Puskin Art Moziban várják a nézőközönséget. A válogatás az Animáció alap- és mesterszakon, valamint az angol nyelvű animációs képzésen végzett…
A vibráló színeiről is ismert indiai filmművészet olyan nagyszabású emberi erényeket, mint szerelem, kötődés, románc és az emberi érzelmek széles skáláját festi meg a filmekben szereplő dalokon, táncjeleneteken és zenén keresztül az élet egészét felölelő, és talán még azon is túlmutató mozivásznon.…