Sarrukín asszír uralkodó hadi tetteit dicsőítő alabástrom dombormű a XIII. századból.
Tulajdonképpen finom szemcséjű mészkő. Hasonló a márványhoz. Jobbára fehér, néha pirosas vagy a szürkés árnyalatú. Körömmel nehezen karcolható anyag. Az úgynevezett Mohs-féle 10-es keménységi skálán a 2-es. Fehér változata a legértékesebb. Kevés szobrász szereti, mert vésővel nem faragható. Az alabástrom csiszolása bonyolult munka, ráspolyozzák, kaparják, gyalulják, majd bőrrel, gyöngyházporral súrolják. Elsősorban dísztárgyakat készítenek belőle.
A hazánkban Nyergesújfaluban jelenlévő Lucart két termékcsaládja is új csomagolást kap, amelyek újrahasznosított és újrahasznosítható papírból készülnek, továbbá a nyomtatáshoz is komposztálható, biológiailag lebomló nyomdafestéket használnak. A cég számára a környezetvédelem nem újkeletű. Legfrissebb újításuk pedig már azon fogyasztói igényre reflektál, miszerint 4-ből 3 fogyasztónak igenis számít az, hogy egy termék csomagolása a lehető legkevésbé terhelje a környezetet
Megjelent a Vidékfejlesztési Program „Erdősítés támogatása” című felhívásának módosítása, mely megemelt támogatással és további jelentős kedvezményekkel kívánja ösztönözni a gazdálkodók erdőtelepítési beruházásait.
Már régóta lehetett tudni, hogy a kormány radikálisan módosítaná a szakképzést. Szeptember 30-án megjelent az Országos Képzési Jegyzék módosításáról szóló kormányrendelet a Magyar Közlönyben, amely jelentősen lecsökkentette a szakképzésben 2020. szeptember 1-jétől választható szakmák számát.
Szeptemberben adták el Magyarországon az ötmilliomodik abroncsot a 25 éves cégnél- jelentette be a vállalat az évforduló alkalmából rendezett partnertalálkozón. A negyed század alatt, amelyet a vállalat hazai történelme ír, a Bridgestone kialakított egy több mint 100 partnert számláló viszonteladói hálózatot és felépített egy 1200 főt foglalkoztató gyárat Tatabányán. A bővülő magyar gumiabroncs piacon 10 százalékos részesedéssel bíró cég ma már több mint kétezer féle terméket kínál.
Koncz Zsuzsa - ÍGY VOLT SZÉP dupla válogatásalbum 40 feledhetetlen dallal egy páratlan pályafutás esszenciája. Egy előadóművész számára azok a dalok a legkedvesebbek, melyeket a közönség újra meg újra örömmel hallgat. Ezek a dalok azok, melyeket minden Koncz Zsuzsa koncerten „kötelező” elénekelni, mert ismét hallani akarjuk!
Bemutatásra került a Budafoki Dohnányi Zenekar új évada: a BDZ és Hollerung Gábor szimfonikus gyermekkoncertjei, a Best of Cinemusic filmzenei válogatás, a BDZ életéről szóló szimfonikus dokumentumfilm, az Igazából karácsony koncert, az új évet köszöntő hangverseny, és a BDZ fiatalos, csillogó, sokszínű társasági eseménye, az Aranybál.