Mostantól a „Jövő Élménye” koncepció alapján megújult belső térrel és szolgáltatásokkal várja vendégeit Tatabánya McDonald’s étterme. Vendégélmény Menedzserek fogadják a betérőket, akik érintőképernyős kioszkokon adhatják le rendelésüket, melyet akár az asztalukhoz is kérhetnek. A digitális eszközök a megújult konyhában is jelen vannak, ahol a munkatársak a rendelés beérkezését követően, frissen készítik az ételeket. A családokat egy különleges kialakítású, külső játszótérrel összekapcsolt szülinapi szobával, az autóval érkezőket pedig kétsávos McDrive-val várják.
Az Oracle és a Future Workplace kutatócég immár második alkalommal végezték el az ‘AI at Work’ című közös, globális felmérésüket, amelynek eredményei szerint az emberek többsége (64%) jobban bízik a robotokban, mint a feletteseiben. A kutatásban 8 370 munkavállalót, menedzsert és HR vezetőt kérdeztek meg 10 különböző országban. A tanulmányból kiderül, hogy a mesterséges intelligencia (AI) megváltoztatta az emberek viszonyulását a technológiák használatához a munkahelyeken, valamint átformálja a HR csapatok és a vállalatvezetés működését a tehetségek megtalálásának, megtartásának és fejlesztésének területén.
Mi ez a furcsa szag a szobában? Bizony, penészedik a fal – fedezik fel egyre többen az ősz közeledtével. A penész pedig több puszta kellemetlenségnél: egy sor betegségért tehető felelőssé, és akár még idegrendszeri károsodást is okozhat. Szerencsére nem kell eltűrni a környezetünkben! Kiderítettük, hogyan tudunk végleg búcsút venni tőle.
A Totó-játék 1947. október 19-én indult „Embersport fogadás” jelzővel. az angol góltotó mintájára. Azzal a céllal, hogy a magyar csapat kijuthasson az 1948-as londoni olimpiára. A Totó bevezetésekor a nyereséget közvetlenül a magyar sport támogatására fordították, ez a mai napig is így van. Tekintélyes összeg, évi 8-10 milliárd forint.
A világ legnagyobb gumiabroncs- és gumitermékgyártó vállalataként a Bridgestone folyamatosan olyan új, csúcstechnológiát képviselő abroncsokat fejleszt, amelyekkel a motorok a legjobb formájukat hozhatják. Jövőre a vállalat négy új abroncsot is bevezet a piacra.
A hazai szakképzés alapját jelentő, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felügyelete alá tartozó 44 db szakképzési centrumnak, egy hazai és EU-s forrást egyaránt tartalmazó pályázati projektnek köszönhetően lehetősége van egy úgynevezett Digitális Közösségi Alkotólabor létesítésére, ahol a tanulók megismerhetik számos digitális tárgyalkotási technológia alapjait. Ezek között szerepel a 3D tervezés és nyomtatás is, és örömteli, hogy a centrumok jelentős része, a világszínvonalú, teljes egészében magyar mérnökök által fejlesztett CraftBot 3D nyomtatókat választotta.
Az MNB 15 millió forint bírsággal sújtotta a MIC Biztosítási Alkusz Kft.-t, egyebek közt azért, mert egymással versengő biztosítások elemzése helyett egyetlen biztosító konstrukcióit kínálta ügyfeleinek. Pontatlanságok, hiányosságok merültek fel a biztosításközvetítő adatszolgáltatása, az oktatási nyilvántartása, összeférhetetlenségi szabályzata, közvetítőinek bejelentése, illetve az ügyféltájékoztatás és panaszkezelés kapcsán is.
2019-től több változás is történt a béreket érintő közterhek és kedvezmények szabályozásában. Az előírások megfelelő alkalmazásával lényegesen csökkenthető a vállalatok bérköltsége, alternatív juttatások bevezetésével pedig növelhető a munkavállalók elégedettsége – hangzott el az EY adózási rendezvényén.
Az Uránia Nemzeti Filmszínház és a budapesti Francia Intézet lesz a hétfőn kezdődő 26. Titanic Filmfesztivál két helyszíne. Az Urániában a fesztivál egy hete alatt tizenöt filmet vetítenek. Itt tartják a gálavetítéseket, így a nyitógálán Jim Jarmusch A holtak nem halnak meg című horrorparódiájának bemutatóját, továbbá a Déva című magyar film díszelőadását, a Szerelemre kattintva című francia alkotás közönségtalálkozóját a film rendezőjével, és végül a zárógálát, Edward Norton Árva Brooklynjának bemutatóját.