Forradalmi, látnoki, zseniális alkotó – a klasszikus zene egyik legnagyobb szupersztárja, Ludwig van Beethoven zenéjét ünneplik a Müpa, a BFZ és a magyar zenei élet legmeghatározóbb muzsikusai 2020. február 2-án, a zeneszerző születésének 250. évfordulóján. Bár a 21. században már 2 órán belül is le lehet futni egy maratoni távot, a szervezők kényelmesebbre veszik a tempót: az igazi fanatikusok 11 órán át hallgathatják a zeneszerző-óriás műveit. Az esemény részletes programja mától elérhető, a koncertekre jegyet október 30-tól vásárolhat a közönség.
II. Ramszesz arany gyűrűje (Kr. e. 1250.) Az aranyműves szakma több ezer éves történet. Az első ékszereket az afrikai emberek viselték. A tudósok, kutatók Blombos Cave-ben (Afrika legdélebbi pontja) csigahéjakból készült, felfűzött gyöngyöket fedeztek fel. Az ékszert feltételezhetően 75.000 évvel ezelőtt készítették, Kenyában pedig egy 40.000 éves, lyukasztott strucctojásból készült ékszerre bukkantak a régészek. Afrikán kívül Cro-Magnonban (Franciaország) tártak fel ősi nyakláncokat és karpereceket. Az ékszerek madzagra vagy állati inakra felfűzött fogakból, csontokból, bogyókból, kagylókból, csigaházakból és kövekből készültek. Dél-Oroszországban mamutagyarból faragott karkötőket viseltek.
A Spectrum Színház, a Maros Művészegyüttes közös produkciója, a Tündöklő Jeromos a kisvárdai, mikházai és gyulai előadások után a főváros két rangos színházában is bemutatkozik. Tamási Áron színművét november 9-én a Nemzeti Színházban, december 21-én a József Attila Színházban mutatják be, a darab rendezője: Török Viola.
Duplájára nőhet az energiahatékonysági felújítási költsége annak a mintegy 590 ezer még nem szigetelt panelháznak, amelyek nem lépnek időben. Ugyanis 2020. december 31-e után már csak a „közel nulla energiaigény” feltételeinek teljesítésével végezhetnek energetikai célú felújítást. (7/2006. (V. 24.) TNM rendelet az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról)
A Ludwig Múzeum Bosch+Bosch Csoport és a vajdasági neoavantgárd mozgalom című kiállításhoz kapcsolódóan a Magyarországon működő Vajdasági Baráti Egyesület és szponzor cégek összefogásának eredményeképpen több száz diák utazik Budapestre és látogat múzeumokat
Mi az átlagember szerepe a klímaválságban? A GreenDependent Intézet ENERGISE projektje egy innovatív, páneurópai kutatási kezdeményezés, mely az energiafogyasztással kapcsolatos társadalmi és kulturális hatások mélyebb szintű tudományos megértését tűzte ki célul. Az Energia Élő Laborok eredménye alapján elmondhatjuk, hogy már kis szokásváltoztatással csökkenthetjük a háztartási energiafogyasztást.
2019.október 9-én tartotta nyomtató-bemutatóját az EuroJet Hungária Kft. és Canon Hungária Kft. Budapesten. (
Az irodai munka általában nem csak 8 óra ülést jelent, hiszen akkor is ülünk, amikor munkába menet vezetünk, tömegközlekedési eszközön utazunk, vagy este vacsorázunk, tévézünk. Nem is gondolnánk, de a hosszan tartó rossz testtartás miatt gyakrabban lehet fejfájásunk, a sok ülés hatással lehet az emésztésünkre, nem is beszélve az ereinkről és ízületeinkről! Farkas Ildikó, a Duna Medical Center gyógytornásza szerint napközben és szabadidőnkben is sokat tehetünk azért, hogy elkerüljük az ülőmunka okozta problémákat és helyes irányba mozgassuk a testünket.
A