A családbarát szemlélet végre az irodákba is begyűrűzik. Újabb kezdeményezés segíti a családosok helyzetét, és munkaerőpiacra történő visszailleszkedését. Október 17-én Fűrész Tünde a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke nyitotta meg a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom és Az Év Irodája Verseny hivatalos sajtótájékoztatóját.
Idén 46 ország 75 dokumentumfilmjét láthatjuk a Verzió Filmfesztiválon november 12. és 17. között. Az idei három kiemelt szekció az Antropocén, A 4. hatalmi ág és az Így növünk fel. A gazdag filmválogatás mellett számos közönségtalálkozó, szakértői beszélgetés és mesterkurzus is várja az emberi jogi témákra fogékony közönséget.
Ötödik alkalommal hirdette meg fiatal vezetőknek szóló pályázatát a Coaching Team Kft.; a felhívást október 17-én tették közzé a HR Festen. Az Év Fiatal Vezetője díjjal azokat kívánják elismerni, akik 40 éves korukig kimagasló eredményeket értek el vezetőként. A pályázat az úgynevezett leader szerep tudatos megélését, a vezetői képességek folyamatos fejlődésének igényét helyezi fókuszba. Újdonság, hogy idén a nevezések előtt ajánlásokat is fogadnak.
Az aktuális előrejelzések szerint idén év végén globálisan már több mint 450 millió ember érdeklődésére számíthatnak az esport közvetítések, miközben már 1 milliárd dollár felett van az iparág bevétele. A növekedési trendeket figyelembe véve a becslések szerint jövőre érheti el a bűvös félmilliárdot a rajongók száma. Ugyanakkor a növekedés ellenére sem lehetnek nyugodtak az iparági szereplők: a befektetők pénzt is szeretnének látni mindebből.
Jön a kötelező emelt szintű matek érettségi - 2020-tól már csak ezzel lehet bekerülni számos egyetemi szakra
Immár a második egymást követő évben végzett 2019-ben az IVECO – a Schwabentruck és a Hahn csapatok együttműködésével létrejött „Die Bullen von IVECO Magirus” technikai támogatójaként – az FIA Kamion-Európa-bajnokság összesített bajnokaként. Jochen Hahn az IVECO STRALIS versenykamion volánja mögött a figyelemreméltó hatodik alkalommal győzött az FIA Kamion-Európa-bajnokságon, mégpedig kiváló teljesítményként az idény valamennyi versenyhelyszínén legalább egy futamot nyerve.
Újabb nemzetközi sikert ért el az Oscar-díjas Deák Kristóf: a rendező első televíziós nagyjátékfilmje, a Foglyok a rangos goai filmfesztiválon mutatkozik be a külföldi közönségnek. A Filmproducerek Nemzetközi Szövetsége (FIAPF) által A-kategóriásként elismert Indiai Nemzetközi Filmfesztivál mindössze 15 filmet válogatott be a versenyprogramjába.
90 000 tonna áru, 40 000 küldemény, 2,5 millió kilométer: a Dachser az élelmiszerlogisztikai teljesítménye számokban. Mint minden szektorban, a német hátterű szállítmányozási szolgáltató az élelmiszerlogisztika terén is kiválóságra törekszik, mind a minőség, mind a megbízhatóság tekintetében.
Az MNB vizsgálata lezárásáig, de legfeljebb egy évre felfüggesztette a CIG EMABIT Biztosító olaszországi határon átnyúló kezesi és garanciatermékeinek forgalmazását. Az intézkedés célja az ezen állománnyal kapcsolatos jövőbeni esetleges kockázatok mérséklése, s az, hogy ennek érdekében a biztosító mérje fel e kockázatokat, s tegyen lépéseket azok további csökkentésére.