Már meg is van az első „Zöld Kapitány”. A Rózsavölgyi Szalon hivatalosan is megkapta a Broadway Green Alliance (a New York-i Broadway-en működő színházak zöld, környezetvédelmi szövetsége) támogató levelét, amelyben kifejezik: fontosnak tartják és támogatják is, hogy a Rózsavölgyi Szalon elkötelezte magát a zöld, környezetbarát szemlélet mellett, és egyre hangsúlyosabban próbál tenni – művészein keresztül is – a környezet védelméért.
Ádám almái bemutató a Miskolci Nemzeti Színházban. A börtönből frissen szabadult Ádámot tizenkét hét közmunkára ítélik. A mindig derűs pap, Iván közösségébe kerül, különös alakok közé. Iván szerint nincsenek gonosz emberek, a világ csak akkor gonosz, ha a gonoszt keresik benne.
A címben foglalt állítás igaz, noha nem volt semmiféle természeti katasztrófa és a sziget sem mozdult el a helyéről. Csak a Budapesttől számított utazási idő lett jelentősen rövidebb. Az idén hatvanadik születésnapját ünneplő China Airlines légitársaság járatain korszerűbb, csendesebb, kényelmesebb, jobb üzemanyag felhasználású – és nem mellesleg – gyorsabb gépek repülnek.
A ForwardKeys utazási elemző cég kutatása szerint az EU-n belül Budapesten nőtt a második leggyorsabb ütemben a távolsági („long-haul”) légijáratok foglaltsága a téli ünnepi időszakban. A magyar fővárost egyedül Helsinki tudta megelőzni az elemzés adatainak tükrében, amely a 2019. december 15. és 2020. január 15. közötti időszak foglalásait vizsgálta.
A termelői csoportosulások megléte a földrajzi árujelzős oltalmi rendszerek eredményes működtetésének egyik sarokköve. A szaktárca földrajzi árujelzős oltalommal, védjegyprogrammal és szakmai díjak odaítélésével is ösztönözni kívánja ezeket a termelői közösségeket – fogalmazott Tarpataki Tamás agrárpiacért felelős helyettes államtitkár a Termelői Közösségek Napján.
Az MNB azonnali hatállyal megtiltotta, hogy H. András jegybanki engedély nélkül portfóliókezelést, befektetési elemzést, illetve függő ügynöki tevékenységet végezzen. A jegybank összességében 22,5 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a magánszemélyre a jogosulatlan tevékenységek végzéséért.
A Wizz Air, Európa legzöldebb és Kelet-Közép Európa legnagyobb légitársasága felszólítja a hagyományos légitársaságokat, hogy az ötórásnál rövidebb repülőutakon fejezzék be az üres székek reptetését az első osztályon.


A méhészek által felajánlott négyszáz kilogramm mézadományhoz további száz kilogrammot ajánlott fel az Agrármarketing Centrum, így összesen ötszáz kilogramm mézet adományoztak a Dévai Szent Ferenc Alapítvány árváinak az Agrárminisztérium (AM), az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által szervezett őszi „Legyen minden nap, mézes nap” mézfogyasztást ösztönző kampány keretében. A méhészek védőszentjét, Szent Ambrust minden év december elején jótékonysági rendezvényekkel és adományozásokkal ünneplik az ország méhészei.