Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

A Kalef

2019. december 02. - EuroAstra

kalef.jpgA környékbeli őslakosok velem együtt a mai napig Kalefnak hívják a Széll Kálmán teret. Sok emlékem fűződik a térhez, amelynek három kerület (I. II. XII.) mossa a határát, már ha esik az eső. Budapest ostrománál 14-éves voltam, 1945. február 15-én este 5-kor megmozdult a föld, azt hittük földrengés, később tudtuk meg, újság és rádió nem lévén, hogy ekkor kezdődött a német és magyar csapatok kitörése a Várból. Az egyik csoport a Margit-körutat akarta elérni. A leghevesebb harcok a Kalefnél folytak. A tér és környezete teljesen megsemmisült.

Itt volt valaha a budai sportközpont, kosárlabda és gyeplabda pálya, télen korcsolyázni lehetett. A tehervonatok a Nyugati-pályaudvartól bejöttek a térre. Majd egyre több villamos és autóbusz állomás tábla jelent meg, ma már távolsági buszjáratok is innen indulnak.

Ünnepnap volt számomra 1972. december 22. Az M2-es metró állomását ekkor avatták fel a téren, ennek következtében tíz perc alatt értem be a munkahelyemre. Nem kellett az 5-ös buszra várni és drukkolni, hogy vajon felférek-e. Mert néha olyan zsúfoltan érkezett a megállóba, hogy lemaradtan róla.

Görögországban a második világháború után rengeteg áldozattal járó, négy évi tartó polgárháború tört ki a köztársaság hívői és a királypártiak között. Sok civil menekült érkezett hazánkba, beilleszkedtek társadalmunkba, dolgoztak, tanultak, gyermekeik, unokáik már inkább magyarok voltak, mint görögök. A Kalef közepém álló szökőkutat (csobogót) a görög polgárháború áldozatainak emlékére állították fel 1979-ben..

A Kalef kultikus tárgya volt a vasoszlopra szerelt köztéri óra, amely körül a tér élete forgott évtizedeken át, és amelyhez több nemzedék emlékei kötődnek mint népszerű találkozási ponthoz. Ezt az órát a tér átszabása miatt eltávolították. Hiányzik. Múzeumi tárgy lett, most ott áll a kiscelli templomtéri kiállítóhely közepén. Persze lehetett randizni a Gombában is, amely eleinte cukrászda,,később eszpresszó volt, most már csak hűlt helye van.

A rendszerváltás után egy ideig működött a Mólónak is nevezett Kalef-téri „emberpiac”, ahol az alkalmi munkát kereső kül- és belföldiek szerettek volna elszegődni feketemunkásként.

Próbáltam megfejteni, honnan ered a Kalef név. Eleinte a Kálmán becenevére gondoltam. (Károly = Karesz, Kálmán = Kalef), de egy szakértő felvilágosított, hogy nem így van. Ha még Kalaf lett volna, azt érteném (Turandot), de a Kalef egyelőre rejtély marad. Talán, ha elolvasom, Berta Zsolt könyvét, megtudok valamit.

 

Láng Róbert

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr3715333366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása