Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

Pitchfórum a 2020-as Friss Hús Rövidfilmfesztiválon – várják a pályázatokat

2019. november 30. - EuroAstra

frisspi.jpgA Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál (2020. március 23–29.) programjában jövőre is, immár 6. alkalommal megrendezik a rövidfilmes pitchfórumot. A rendezvény célja, hogy lehetőséget teremtsen fiatal filmes alkotóknak előkészületben levő projektjeik prezentálására és azok megvitatására.

 

A 2020-as Friss Hús Rövidfilmfesztivál pitchfórumára rövidfilmes alkotók filmterveit várják. A legjobb filmterv pénzdíjban részesül, illetve a nyertes projektet a Daazo és más szervezetek szakmai tanácsokkal segítik.

 

A nevezés határideje: 2020. január 30. éjfél.

 

Az elmúlt évek nyertes pályázatai közül Nagy V. Gergő Erős áll c. filmje elkészült, az Oscar-díjas Deák Kristóf A legjobb játék című filmje 2018-as Friss Hús versenyprogramjában debütált, majd számos rangos nemzetközi fesztiválon is sikerrel szerepelt. Készül a 2017-es nyertes, Hermán Árpád Goodbye Frank című animációja is, K. Kovács Ákos a Média Mecenatúra támogatásával készült, 2018-as fesztiválon díjazott terv, a Branka jelenleg utómunkafázisban van, Turai Balázs Amok című animációs filmterve pedig fejlesztés alatt áll.

 

A pitchfórumon való részvételre a projekt rendezője vagy producere pályázhat. Egy pályázó több pályázatot is benyújthat. A pályázatra történő nevezés ingyenes. A beérkezett pályázatok közül a szervezők várhatóan 10 filmtervet választanak ki, amelyeket szakmai zsűri előtt mutatnak be az alkotók (rendezők/forgatókönyvírók/producerek – stábonként maximum hárman).

 

A prezentáció időpontja: 2020. március 27. (a pontos időpontot később hirdetik meg). Helyszín: Toldi Mozi.

 

A nevezés menetéről és feltételeiről minden információ megtalálható a Friss Hús Budapest weboldalán.

 

https://www.frisshusbudapest.com/pitchforum

 

Lantai József

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr4015326236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása