Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

Negyedik alkalommal hirdet korosztályos nemzetközi hegedűversenyt a Fesztivál Akadémia Budapest

2019. november 16. - EuroAstra

fesztak.jpgMeghirdették a 2020-as Fesztivál Akadémia Budapest egyik kiemelt eseményét a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt. A versenyre 20 év alatti fiatal hegedűsök jelentkezését várják 2020. február 15-ig.

 

A jelentkezők két korcsoportban nemzetközi zsűri előtt mérhetik össze tudásukat július 8. és 19. között a Budai Vigadóban. A nemzetközi zsűri elnöke idén is a világhírű hegedűművész, Shlomo Mintz lesz.

 

A Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt 2017-ben alapította Kokas Katalin és Kelemen Barnabás a legifjabb, húsz évesnél fiatalabb hegedűművész generáció számára. A versenyzőket neves hegedűművészekből és pedagógusokból álló nemzetközi zsűri értékeli, amelynek elnöki tisztét kezdettől fogva a legendás Shlomo Mintz, Fehér Ilona egykori növendéke tölti be.

 

A hegedűverseny névadója a Zeneakadémián végezte tanulmányait Hubay Jenő osztályában. Káprázatos szólókarrierje 1918 után indult, gyönyörű hegedűhangját azonban elhallgattatta a háború zaja.

https://fesztivalakademia.hu/feher-ilona-1901-1988

 

A 7000 euró összdíjazású versenyre 2020. február 15-ig várják a 20 év alatti ifjú hegedűsök jelentkezését a Fesztivál Akadémia honlapján december 1-től elérhető online jelentkezési lap kitöltésével és egy videó felvétellel, amelyen két szabadon választott, eltérő karakterű, illetve stílusú darab előadásának kell szerepelnie. A jelentkezéshez szükséges továbbá önéletrajz és szaktanári ajánlás is. Az előválogatáson sikeresen szerepelt versenyzők és a zsűri névsorát 2020. március 1-én teszik közzé a Fesztivál Akadémia Budapest honlapján.

 

A hegedűverseny szerves részét képezik a zsűritagok által adott mesterkurzusok, továbbá a lehetőség, hogy a versenyzők részt vehetnek a Kokas Katalin és Kelemen Barnabás művészeti vezetésével a Zeneakadémián zajló nemzetközi kamarazenei fesztivál, a Fesztivál Akadémia Budapest próbáin és koncertjein. A verseny tehát nemcsak arra kíván lehetőséget teremteni az ifjú hegedűsöknek, hogy tehetségükkel megmutatkozzanak a nagyvilág előtt, hanem arra is, hogy tanuljanak: a szó szoros értelmében a mesterkurzusokon, a szó tágabb értelmében a világsztárok kamarahangversenyein.

 

Bővebb információk az alábbi linken:

 

https://fesztivalakademia.hu/hegeduverseny

 

Lantai József

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr7615303918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása