Biztos vagyok benne, nem vagyok egyedül honfitársaim között, akinek a horvát tengerparton Opatija, vagy ahogy dédszüleink hívták Abbázia a kedvence. Hívhatjuk mindkét nevén, mert ugyanazt jelenti – apátság. Bizonyítja ezt a szinte a belvárosban, a tengerparton lévő szép katolikus templom, amely harangjának hangja minden órában messze hallatszik a horvát Riviéra szépséges múlt század elejét idéző hotelei-palotái között. Fenséges életérzés csak sétálgatni ezen a helyen, esetleg végig a híres promenádon, a Lungomarén.
De gondol-e valaki felmenni a várost felülről a szélsőséges időjárástól védő, itt lenn kellemes mediterrán éghajlatot biztosító hegyre az Uckára, régi monarchia idején nevén – Monte Maggioréra? Pedig 1396 méteren ott magasodik, tetején a csúccsal, a Vojak-kal. A Katonával, amely védi ezt a gyönyörűséges tájat. Tavaly novemberben külföldről hazatérve elrepültem a régió felett. Kimeredt szemmel néztem az alant elsuhanó tájat. Valahol, Trieszt környékén fordult a gépünk a Balkán hegyei felé, alattunk egy szempillantással fogtam be a számomra oly kedves Isztriai félszigetet, a szigeteket. Átrepülve, már távolabbról megláttam lent Rijekát, és a Dinári hegységet. De hiába erőltettem a szemem alattunk sehogyan sem sikerült felfedeznem régi kedvencemet az Uckat. Később elgondolkodtam. Hogyan is sikerült volna meglátnom több mint tízezer méterről ezt lentről hatalmasnak tűnő, fentről ilyen magasságból a tájba simuló fantasztikus hegyet. Még ott fent a gépen elhatároztam, következő abbáziai utazásom során végre valóra váltom régi tervemet és a tengerparti sütkérezés mellett időt szakítok a hegy meghódítására.
Erre több lehetőség is adódik. Először is a legnépszerűbb, gyalog túrázni és a Riviéráról szinte bárhonnan. Medvejatól – Opatijáig jó túracipőben neki lehet vágni a különböző irányokból négy és fél – öt és fél óra alatt elérhető csúcsig. Lehet kombináltan is tervezni a felmenetelt a csúcs alattiig, a ”mindössze” a tengerszíntől 922 méteren lévő, jó úton autóval megközelíthető Poklonig. Utána másfélórás gyaloglás után érhető el a csúcs. A bátrabbak kerékpárral is felkerekezhetnek. Mi, a párommal túl a hetvenen, a legkényelmesebb megoldást választottuk. A helyi Magi Tours szervezésében, racionális áron, négy kerék meghajtású gépkocsival vágtunk neki az útnak. Az első megálló, az Abbázia felett lévő, lentről mindenhonnan látható Veprinac és szép temploma megtekintése volt. Milovan, felkészült idegenvezetőnk elmesélte, hogy a legenda szerint, amikor törzseik valamikor a VII. század környékén a mai Ukrajnából vándorolva ideértek itt, Veprinacban pillantották meg ezt a csodálatos tájat, és érték el a tengert. Nincs semmi csodálkozni való, hogy itt ragadtak, nem mentek tovább. Letelepedtek. Hozzánk képest korábban, a IX. században vették fel a római pápa támogatásával a kereszténységet. A kis település (még falunak sem nevezném) valaha fallal volt körülkerítve. Sok támadásnak volt kitéve Velence felöl. Első fennmaradt temploma a XV. századból maradt. Mellette a barokk, a XVIII. századból.
Kis pihenő az eddig sem megterhelő út után, az innen fentről még jobban megcsodálható a Kvarner öböl és Fiume, utána tovább a csúcs felé. Közben kiderül, hogy Milovánnal egyidősek vagyunk, Mindkettőnknek, a vadászat a szenvedélye. Vezetőnk erről értesülve, letér az útról, kis kitérőt téve megmutatja vadászbirodalmát. Több mint tízezer hektáron, nyolcvanan vadásznak. Megnézzük szép kis vadászházukat is és fordulunk vissza a Poklon felé vezető útra.
Poklon, parkoló az idáig minden gond nélkül felautózóknak. Közelében étterem. A többség innen gyalogol fel a csúcsig, a lentről is látható kommunikációs eszközök közelében lévő kilátóig. Nem úgy mi! Vezetőnk egy éles kanyarral ráfordult egy csak saját felelősségre járható murvás útra. Most örültem igazán, hogy nem a saját kocsinkkal vállalkoztam erre az útra! A fent telepített eszközök megépítésére, karbantartására, szabályosan a hegy oldalába vágott út, szédítő, de csodálatos panorámát mutató mélységek mellett vezet. Egészen a kilátó aljáig. Az utolsó száz-százötven métert, gyalog tesszük meg.
A kilátás fentről csodálatos. Háromszáz-hatvan fokra a tiszta időben mindent látni. Északra az Isztria, a távolban Trieszt. És igen, a Júlia Alpokat is látni. Nyugatra át a félszigeten keresztül a túloldalon a tengert látni, Velencét csak sejteni lehet. Dél felé a horvát szigetvilág. Kísérőnk a távolban egy apró szigetre mutat. Az Goli Otok, Tito gulágja.
Keletre a Kvarner vagy Fiumei öböl, ahová a vesztes I. világháború végéig biztonságban térhettek vissza hajóink. És persze, az egész horvát tengerparton végighúzódó Dinári hegység. Fantasztikus látvány, amelyet a fent készített képek csak részben tudnak visszaadni. Megérte, többszörösen is megérte. Csak ajánlani tudom mindenkinek, a csúcsig felmenni, ha már egyszer nyaralni jöttek, erre a kiváló autópályákon Budapesttől félnapi autóútra lévő csodavidékre.
