Az Elefánt szatirikus lap karikatúrája a nemlétező Zemplényi-részvényről.

  Zemplényi Györgyöt 1989 novemberében láttam először a Mai Nap szerkesztőségében. Unokatestvéremet Fekete Gábort, a lap olvasószerkesztőjét látogattam meg, éppen valami cikket pontosítottak. Beszédbe elegyedtünk a rendszerváltásról, amely már „a levegőben lógott”. Két hónapja lépett életbe az 1989. évi XXXI. törvény, az új Alkotmány. Már lehetett vállalkozást alapítani, az egypárt szervezeteinek jó része megszűnt, világútlevelet kaphattunk. Ezekről beszélgettünk. Zemplényi barátságos, tiszteletet és bizalmat ébresztő jelenség volt. Magabiztosan, de visszafogottan beszélt. Egyórai ismeretség után olyan bizalmat éreztem iránta, hogy – kis túlzással – aláírtam volna kezességet a hitelfelvételénél.

Három évvel később a Központi Bűnüldözési Igazgatóság harmincegy-rendbeli csalással, továbbá négyrendbeli sikkasztással gyanúsította meg. Harmincnyolc jogi és magánszemélynek bizonyíthatóan - mai összegben számolva - ötmilliárd forintos kárt okozott.

Úgy kezdte, hogy az egyik utazási irodánál utazásszervezést vállalat, a jelentkezőktől előlegként felvett negyven millióval nem számolt el, majd külföldre távozott. Interpol-körözést adtak ki ellene. Nem zavartatta magát, bankszámlát nyitott és több hitelkártyát is    kiváltott. Saját kiadású részvényekről beszélt. Hatszázezer svájci frankból vásárolt elektrotechnikai eszközöket hitelre, amelyeket féláron adott el nagykereskedőknek. Közben egy évig a Magyar Úszó Szövetség elnökévé választották, bőkezűen támogatta az úszósportot.

Majd Svédországban bujkált, ahol szintén kalandos ügyei voltak. Több nyelven beszélt kiválóan. Egyházi vezetőket keresett fel papi ornátusban, katolikus érseknek adta ki magát és kölcsönt kért, amíg a Vatikánból feltöltik a bankszámláját. Máskor galériákat keresett fel nem létező festményei értékesítésének ürügyén. Pár nap alatt tizenöt igen jómódú embert beszélt rá, hogy fektessék pénzüket műalkotásokba, előlegeket vett fel, amelyeket természetesen soha sem láttak viszont üzletfelei. Ugyanígy „dolgozott” az ékszerszakmában. Neves érszerész cégek is lépre mentek

Honvágya támadván jelentkezett a stockholmi magyar konzulátuson. Anyja leánykori vezetéknevét felvéve útlevelet kért és kapott a hazautazáshoz. Pár hónap múltán lebukott, közokirat-hamisítás bűntettének vádjával bíróság elé kellett állnia, de felmentették. Kalandozásainak köszönhetően ismét vádat emeltek ellene, mire a magyar bíróság elé kerültek ügyei, megérkezett Budapestre a svéd hatóságok kiadatási kérelme. Ezt azonban a bíróság elutasította. Újabb nyomozást követően Magyarországon állították bíróság elé 1997 őszén. A bíróságon azt vallotta, hogy személyiségzavarral küzd. Nem érzi magát bűnösnek és hozzátette: de ártatlan sem vagyok. (?)

Első fokon 1998 májusában négy év fogházbüntetésre ítélték, a jogerős ítéletet megromlott egészségi állapota miatt szabadlábon várhatta. Megérnie azonban már nem sikerült: 1999 januárjában szívinfarktusban elhunyt. A milliárdoknak nyoma veszett.                                                          

Láng Róbert