Nem jár messze az igazságtól, akinek a címben látható, elnyújtott, három á betű kapcsán a világhírű zenebohóc, Eötvös Gábor jut eszébe. Igaz, ő a nincs helyett azt mondta: van – és mindig volt is neki egy másik hangszere, amivel az őrültbe kergette a porondmestert. Őrá és még sok más cirkuszművészre emlékeztek a Fővárosi Nagycirkuszban egy kettős ünnepségen, ahol a könyvbemutatót egy kiállítás megnyitása követte.
Persze az ünnepségnek volt egy ezeknél lényegesen fontosabb indoka is: A Fővárosi Nagycirkusz idén ünnepli fennállásának 130 éves évfordulóját! Ezért készültek el az intézmény megbízásából a Cirkuszi Csodaemberek – Életútinterjúk cirkuszművészekkel című öt részből álló, archív fotókkal gazdagon illusztrált kötetek, amelyek a magyar cirkuszművészet neves artistaművészeinek életébe nyújtanak bepillantást. Ők azok, akik nagyban hozzájárultak a magyar cirkuszművészet világhírűvé tételéhez, valamint kulturális nagykövetekként a világ minden pontjára elvitték a magyar kultúra egy szeletét. A kötetek átfogó betekintést kínálnak az artistaművészek zárt, és izgalmas világába, fellebbentik a fátylat a kulisszatitkokról, fájdalmakról és sikerekről, akaraterőről és kitartásról, valamint olyan egyedi, emberi sorsokról, amik mindannyiunk számára például szolgálhatnak.
Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára jól ismeri a cirkusz világát, hiszen nem is olyan régen még ő volt Fővárosi Nagycirkusz igazgatója. Visszaemlékezését Rodolfó cirkuszi, artista tevékenységével kezdte. Róla most látható kamara-kiállítás a Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeumban. Élő legenda volt és a felújított cirkusz 1971-es megnyitó ünnepségén ő vette át az új épület jelképes kulcsát. Ez a könyv csak a kezdete legyen egy útnak – mondta az államtitkár - ahol egymás tiszteletét egymás szeretetét is megtaláljuk. Mert jól tudjuk, annyi különbözőség van közöttünk, annyira más dolgokhoz értünk, annyira máshogy adunk elő még hasonló figurákat is. De összeköt bennünket ennek a csodálatos művészeti ágnak a múltja és a jövőjéért való tenni akarás. Ahogy ebben a könyvben egymás mellé kerültek különböző zsánerek, különböző művészek, ahogy a sorozat elemei majd bővülnek és lesz hatodik, nyolcadik, tízedik kötet, úgy tudjunk mi – cirkuszi emberek – egymás kezét fogva küzdeni azért, hogy ez a művészeti ág fennmaradhasson!
A könyv megírásának volt még egy másik – nem kevésbé jelentős – mozgatója is. A cirkuszművészek mindennapjaiban nagyon sok anekdota, történet hangzik el. Egyszer csak jött az ötlet: a hallatlanul értékes, tanulságos, sokszor vicces, groteszk visszaemlékezéseket le kellene írni. Mert ha nem rögzítjük, nem adjuk tovább a következő nemzedékeknek, akkor elvesznek, elfelejtődnek. Ezért született a döntés: el kell készíteni ezeket az életút interjúkat – és meg is kell jelentetni őket. Bemutatni a cirkusz egykor volt világát a mai, artista pályára készülő fiataloknak, és azoknak is, akik majd évtizedek múlva jutnak erre az elhatározásra. Emléket állítani, hiszen azokról szól, akiknek köszönhetően a magyar cirkuszművészetről az egész világon tisztelettel és elismeréssel szólnak. A történetekben ugyanis a földgolyó összes kontinense, szinte összes városa szerepel.
A Fővárosi Nagycirkusz közönségforgalmi terében egy éven át látogatható tárlat különböző, a cirkuszhoz köthető kulcsfogalmak köré épül és játékos formában szabad mozgást enged a nézőknek, hogy felfedezzenek összefüggéseket történelmi események és momentumok között, időben és térben. A kiállított tablókon szintén archív anyagok láthatók, plakátok, dokumentumok, fotók, amelyek a Fővárosi Nagycirkusz gyűjteményébe, illetve különböző magángyűjteményekhez vagy múzeumokhoz tartoznak. Rengeteg különleges tárgy sorakozik a vitrinekben, például az egész világot megjárt rekvizitek, érdekes artistakellékek, kosztümök, cipők. A kiállítás által a közönség bepillanthat a világhírű magyar artisták és a cirkuszművészet zárt világának mindennapjaiba, szinte beleshetnek a kulisszák mögé.
Wulf Ede 1889. június 27-én nyitott meg a városligetben egy szétszedhető és újból összerakható – a brüsszeli világkiállításról származó - építményt. Tőle a cirkuszt 1904-ben Beketow Mátyás vette át, az épületet felújíttatta és 80 méterrel arrébb vitette, így az kikerült az az állatkert területéről. A háború alatt az épület jelentős károkat szenvedett, ám 1945. május 1-én, már mégis ünnepi előadással várta a közönséget. A cirkuszt 1949-ben államosították, ekkor kapta a Fővárosi Nagycirkusz nevet. Azóta világhírű művészek egész sora, külföldön is megbecsült artista-dinasztiák léptek fel a porondján. A művészeti életben kivívott rangját jól jelzi, hogy 1996 óta kétévente itt rendezik a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivált!
Gervai Imréné artistaművész 2019-ben átadta a Fővárosi Nagycirkusz múzeuma számára a férje által gyűjtött, felbecsülhetetlen értékkel és jelentéssel bíró cirkuszművészeti és cirkusztörténeti gyűjteményt. A muzeális értékű anyag személyes tárgyakat, képzőművészeti alkotásokat, rekviziteket, több száz plakátot, több ezer fényképet és kisnyomtatványt, valamint saját készítésű turné-emlékalbumokat tartalmaz. A kiállítás megnyitásakor beszédet mondott Eötvös Tibor „Szandi", az Artistaművészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezetének elnöke, felidézve a Fővárosi Nagycirkusz történetét, az új épület 1971-es megnyitását és jelen volt ifj. Eötvös Gábor Jászai- és Hortobágyi-díjas artistaművész.
Mindketten a világhírű zenebohóc, Eötvös Gábor (1921-2002) fiai. A közönség velük emlékezett vissza a szállóigévé vált mondás, a „Van mááásik!” kitalálójára. Ezt az egy mondatot Eötvös Gábor tette felejthetetlenné világsikerű számával, melyben újabb és újabb hangszert kapott elő kabátja rejtett zsebeiből. Eötvös Gábor egy kétszáz éves artista dinasztia tagjaként jött a világra, 12 testvére volt. 7 évesen vett először kezébe hangszert és hamarosan hegedűn, harmonikán, valamint az összes fúvós hangszeren megtanult professzionális szinten játszani, de a trombita maradt a kedvence. 12 évesen már fellépett, családjával közösen alkotott bohócszámával az egész világot bejárta.
