2019. június 15-én megnyílt a Kogart Tihany legújabb időszaki kiállítása Kondor Béla - Az utolsó ikonfestő címmel. A kiállítás szeptember 15-ig látogatható.
1973-ban Tihany adott otthont Kondor Béla (1931-1972) festő- és grafikusművész első posztumusz kiállításának, melyet hagyatékából rendeztek, így jelen helyszín adekvát színhelye a róla való megemlékezésnek és a munkássága előtti tisztelgésnek. A művészetét elemző írásokban – Kovács Péter nyomán – hamar megjelent az „utolsó ikonfestő” titulus, mely egyszerre utal életművének ikonos korszakára, világképének univerzális jellegére és a művészet iránti szerzetesi alázatára. A kiállítás anyaga részben ebből az ikonosnak nevezett korszakából válogat, részben pedig kitágítja a meghatározást a szerkezetet, konstrukciót előtérbe helyező művekkel.
Kondor gyakran és termékenyen nyúlt vissza régi korok, elsősorban a középkor és a reneszánsz művészetéhez. Alkotásaiban a keresztény mitológia elemeit, bibliai, illetve szentek életének történeteit dolgozta fel; illetve beemelte a régi műfajok formakincsét, kompozícióit, ikonográfiáját és stíluselemeit. Így Kondor számára mintát jelentettek a kisméretű, magánáhítat céljára készült korai, trecento oltárok, például Duccio alkotásai.
Kondor előszeretettel használta fel a keleti kereszténység kultikus szentképeinek, az ikonoknak a képszerkezetét is. Az ikonok szerepe a hívő és az Isten, valamint a szentek közötti kapcsolat megteremtése. Közülük a bizánci „vita” ikonok a szentek élettörténetét mutatták be: a középső mezőben álló szent körül apróbb jelenetekben szerepeltek életének fontosabb epizódjai. Ezt a szerkezetet követi a Katalin oltár (1961) külső oldala, és a Halál angyala (1959) sorozaton is ehhez hasonlóan helyezett el Kondor álló figurákat a középkép kaszás angyala köré. A monumentalitás iránti igénye vezette Kondort az Ikonosztáz (1969) sorozat megalkotásában. A keleti kereszténység templomaiban az ikonosztáz egy olyan, ikonokat tartalmazó fal, amely elválasztja a templomhajót és a szentélyt, átvitt értelemben kapu a látható és láthatatlan világ között. Kondor Ikonosztáza egyszerre aranyszínű kupolás templom és ház, amely otthont ad az emberi élet történéseinek.
A kiállításon látható két illusztráció-sorozat közül a William Shakespeare Hamletjéhez készítettek témájuk és fametszetes technikájuk révén szintén beleilleszkednek Kondor archaizáló törekvéseibe megidézve a középkori Haláltánc-ábrázolásokat. A William Blake-versek esetében szabadabban interpretálja a szövegeket, anakronisztikus gépezetek, bizarr épületek tűnnek fel egy egyszerre individuális és kozmikus pokoljárás mementóiként.
„Ki vállalkozik arra, hogy a rohanó, változó világban ne a fősodorban ússzon, ne azt csinálja, aminek a törvényei internacionálisak? Kondor Béla volt az, aki valami ilyenre vállalkozott. Megpróbálta az ikonfestészet hagyományait folytatni. Annak formai monotóniáját ő egy tartalmival váltotta föl. Ha úgy tetszik: vállalkozott arra a századunkban valóban hálátlan feladatra, hogy az ún. örök emberi értékeket állítsa művészetének középpontjába. Vállalkozott arra, hogy az élesen szétválasztott jó és rossz, szép és csúnya ellentmondásaiban tárja föl világunkat, s hogy a végén az egészet bearanyozza szeretetével, s mint egykor a megmosott áldozati állatot a hívek az oltárra, azzal az alázattal emelje a művészet szférájába.” (Kovács Péter: Az utolsó ikonfestő (részlet), Kortárs, 1973. március)
Kogart Tihany
Kossuth Lajos u. 10.
https://www.facebook.com/
Lantai József
