Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

„Összehegedülni a nemzetet”

2019. május 29. - EuroAstra

halmosb.jpgA sokszorosan kitüntetett prímás és népzenekutató, Halmos Béla emlékére szervez emlékkoncertet a Hagyományok Háza. Halmos Béla, a táncházmozgalom egyik elindítója, első prímása június 4-én ünnepelné 73. születésnapját. Sok évtizedes aktív tevékenysége során fáradhatatlanul dolgozott a magyar népi kultúra és a táncházmozgalom ügyéért. Ebből az alkalomból rendez emlékkoncertet a Hagyományok Háza június 4-én 19 órától.

 

A sokszorosan kitüntetett prímás és népzenekutató, Halmos Béla emlékére szervez emlékkoncertet a Hagyományok Háza és a Hagyományok Háza Baráti Köre, a népzenész és népzenegyűjtő születése napján, ami egyben a trianoni békeszerződés aláírásának napja is.

Ő maga így nyilatkozott erről az egybeesésről:

„Azt szoktam mondani, azért születtem a trianoni békediktátum évfordulóján, hogy a Trianon által szétszabdalt magyar nemzetet összehegedüljem.”

 

Halmos Béla mind eredeti gyűjtéseket végző és feldolgozó folklórgyűjtőként, mind a városi revival mozgalom irányítójaként szerteágazó tevékenységet folytatott. A Sebő, majd a Kalamajka együttesek prímása, évekig a Zenetudományi Intézet munkatársa, a Táncház Egyesület tiszteletbeli elnöke, az Országos Táncháztalálkozó elindítója, a Táncház Archívum létrehozója, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének egyik alapítója és tanára volt. Hagyatékában ilyen módon szervesen összefüggnek a népzenekutatással, azaz a tudományos munkával, a mozgalmi szervező, valamint az oktatói tevékenységével kapcsolatos dokumentumok. (lásd korábban: Emléktábla-avatás Halmos Béla tiszteletére - https://euroastra.hu/emlektabla-avatas-halmos-bela-tiszteletere)

 

A koncert különleges lesz, hiszen Halmos Béla egykori zenésztársai, tanítványai is fellépnek majd, rajtuk kívül pedig két vándorhegedű-díjas előadó is színpadra lép. A Kalamajka zenekart megidézve Fábián Éva is énekel majd, ezen kívül pedig Halmos Béláról szóló filmet is láthat majd a közönség, amelyekben nem csak megszólaló volt, de muzsikált is.

Az emlékkoncert szervezésében az alapvető koncepció a Kárpát-medence összes tájegységének megjelenítése volt, hiszen a táncházmozgalom kezdete nem csak Erdélyhez köthető.

 

A koncertet ingyenes táncház követi majd a Hagyományok Háza Halmos Béla termében, ahol a Borfolk zenekar muzsikál.

Közreműködik többek között: Sebő Ferenc, Csoóri Sándor és Fiai, Vizeli Balázs, Fábián Éva, Lipták Dániel, Horsa István, Borfolk zenekar, Varsányi Zenekar, Boglya együttes

 

Az est szerkesztői: Lőrincz Beáta, Székely Levente, Varga Zoltán és Vavrinecz András

Az est háziasszonya Varga Flóra, a Karc FM szerkesztő-műsorvezetője lesz.

 

2019. június 4. 19:00

Halmos Béla emlékkoncert

Hagyományok Háza

 

https://www.hagyomanyokhaza.hu

 

Lantai József

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr8114862154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása