Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

Érik az új évad a Miskolci Nemzeti Színházban

2019. április 30. - EuroAstra

erika.jpgA hagyományokhoz híven idén is zenés, táncos forgataggal hirdeti meg új évadát a miskolci teátrum. Május 5-én a színház előtt színes programokkal és gyümölcsös fogásokkal várják az érdeklődőket, amelyeket maguk a művészek készítenek el a 2019-2020-as évad címeiből inspirálódva.

 

Idén is rendhagyó módon hirdeti meg a Miskolci Nemzeti Színház az új repertoárt. Május 5-én 11:30-tól szabadtéri sajtótájékoztatón jelentik be a 2019-2020-as évad címeit a művészeti tanács tagjai. Ez alkalommal bárki kérdezhet, így a nézők is újságíróvá válhatnak! Egész délelőtt gyerekprogramokkal, koncerttel, játékokkal és meglepetésekkel várják az érdeklődőket.

 

A kicsiket musical mesék várják, míg a felnőtteknek népszerű slágerekkel készülnek a művészek minden műfajban. A jövő évad musical és operett slágereiből adott ízelítő mellett időutazásra is hívják a színészek a közönséget: a táncdalfesztiválok hangulatát idézik meg a színpadon. Szirbik Bernadett és Rákai András a Versünnep 2019 döntőjéig jutottak megzenésített verseikkel, amelyek szintén hallhatóak lesznek a rendezvényen! Nem maradhat el a „Vezényeld a zenekart!” program sem, ismét karmesterré válhatnak a bátor jelentkezők. Idén meglepetéssel is készül a zenekar, ne hagyják ki műsorukat! A Miskolci Balett táncosai legújabb bemutatójuk, a Szentivánéji álom előadásából hoznak részleteket az érdeklődőknek. Az egész napos programok között arcfestés, lufihajtogatás és Szelfi Pont is várja a közönséget!

 

Mindeközben pedig kiélezett verseny folyik majd a művészek hat csapata között, akik gyümölcsös fogásokat készítenek a 2019-2020-as évad címeiből inspirálódva. A helyszínen készült gasztronómiai remekeket természetesen a közönség is megkóstolhatja!

Május 5-én kezdődik a bérletújítás és a bérletvásárlás is: a jegypénztárban a társulat tagjai állnak majd a pult mögött! Egy szerencsés vásárló pedig visszakapja bérlete árát!

 

Részletes programok:

Május 5. Érik az új évad!

Friss, gyümölcsös délelőtt a színház előtt!

 

10:00-10:30  Musical mesék: Rajzfilmslágerek és musical dalok művészeink előadásában

 

10:00-12:00  Főzőverseny - Gyümölcsös fogások művészeinktől: a 2019-2020-as évad ihlette ételek és italok készülnek a helyszínen

 

10:30-11:00  Időutazás a ’60-as, ’70-es évekbe: A táncdalfesztiválok hangulatát idézik fel színészeink

            Zárásként: A Versünnep 2019 döntős produkciói! Szirbik Bernadett és Rákai András duója

 

11:00-11:30  A Miskolci Nemzeti Színház Zenekarának műsora meglepetéssel fűszerezve

Utána: Vezényeld a zenekart - nálunk bárki karmesterré válhat!

 

11:30-11:45  Leleplezzük az új évadot! - szabadtéri sajtótájékoztató, ahol nézőink is újságíróvá válhatnak!

           

11:45-12:00  A Miskolci Balett műsora – Részletek a Szentivánéji álom táncelőadásból!

 

12:00-12:30  Operett és musical slágerek a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek előadásában

 

12:30  A főzőverseny eredményhirdetése, a bérletjáték győztesének kihirdetése

 

Egész napos programok:

• Gyerekeknek: arcfestés, lufihajtogatás

• Kóstolja meg művészeink gyümölcsös gasztronómiai remekeit, melyeket a jövő évad ihletett!

• Váltsa meg bérletét a színház művészeinél!

• Nyerje vissza bérlete árát! A május 5-én bérletet váltó nézőink közül egy szerencsés nyertes visszakapja bérlete árát!

• Legyen Ön is kampányarc – Keresse a Szelfi Pontot!

 

www.mnsz.hu

 

Lantai József

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr3214789898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása