Hát ezen is túl vagyok, kineveztek. Helyes döntés volt. Nem is tudtam mennyi barátom, küzdőtársam, szimpatizánsom van. Elárasztanak levelekkel, telefonokkal. Mindenki gratulál. Erőt és egészséget kíván. Kell is az erő, mert hatalmas feladat áll előttem. Rendet kell teremtenem a posztomon.

   Lojális munkatársakat keresek osztályvezetői pozíciókra. Boldogok lesznek akiket felkérek arra, hogy ezekben a sorsfordító időkben szilárdan álljanak mellettem. Már kiszemeltem a helyettesemet is. De a hű barát óvatos. Egymilliós fizetést kér, szolgálati gépkocsit és évente kéthavi jutalmat. Azt már nem! Hétszázötvenezer, taxiköltség és egyhavi ráadás. Én vagyok a főnök, nekem kell mindenért tartani a hátamat. A hű barát pedig majd terpeszkedik az irodájában. Nem! Elégedjen meg kevesebbel. Csak szerénynek nem hoz vágya kínt.

   Most léptem be először a dolgozószobámba. Könnyes lett a szemem olyan gyönyörű. A bútorokat, szőnyegeket, képeket azért majd lecserélem. Főnöknek lenni nehéz, de  vigasztal a tudat, hogy beosztottnak lenni sem könnyű. Érdekesek az emberek. Nap mint nap jelentkeznek az osztályvezetői pozíciókra. Eddig hatvanan. Akiket viszont én kérek fel, azok nem vállalják. Fanyalognak. Azt mondják a versenyszféra közelebb áll szakmailag hozzájuk. Versenyszféra? Szakma? Madárnak néznek engem. A dohányról van itt szó. Végül mégis összeállt a stáb. Nem pontosan a kedvemre valók, de majd a körmükre nézek. Adok nekik annyi feladatot, hogy belegebednek.

   Hozzálátok a rendcsináláshoz. Először is felszámolom a bürokráciát. Utasítást adtam ki a bürokratikusan dolgozók részére, hogy nemre, felekezetre, világnézetre, vagyoni helyzetre való tekintet nélkül jelentkezzenek másnap a titkárságomon. Sorszámot a sajtóreferensemtől lehet igényelni. Majd egyenként elbeszélgetek velük. Letelt a határidő, de nem jelentkezett senki. Úgy látszik felszámoltam a bürokráciát. De délután telefonált a miniszteri biztos, hogy megfogtak a hivatalomban egy bürokratát. Nálam? Nem értem. Egy tanulságot azonban leszűrtem. Beosztottaim nem olvassák el az utasításomat.

   Problémám akad bőven. Ha javaslatot kérek a beosztottaktól, azt válaszolják, hogy szükségünk van átfogó intézkedésekre, mozgásterünk bővítésére, igazságos teherelosztásra, kompenzációra, adósságmenedzselésre és több állami szerepvállalásra. Aztán ha rákérdezek, csak a vállukat vonogatják. Mit tehetek ilyenkor? Azt mondom, hogy aludjunk rá egyet. Aztán felejtsük el. A közvélemény kutatók szerint népszerűségem csökken. Nem érek rá ilyesmivel foglalkozni. Rengeteg munkám van. Ezért egyelőre szüneteltetem a naplóírást.

Láng Róbert