Magyarországom a kiegyezés utáni évben (1868) vezették be az általános kötelező katonai szolgálatot, amely a rendszerváltás után szűnt meg (2004). A két időpont között sokan ódzkodtak a sorkatonaságtól és mindenféle trükkökkel próbálkoztak annak elkerülésére, váltakozó sikerrel. Én nem tartoztam ezek közé, de ez magánügy. Az írás megpróbál bepillantani a katonai rendfokozatok eredetének és furcsaságainak világába.

   A mai értelemben vett katonai rendfokozatok kialakulása és a ranglétra megjelenése a XVIII. századra tehető. A magyar rendfokozati megnevezésekben elsősorban német és francia hatás érződik. Eredetileg nem használták az újonc, baka, közlegény kifejezéseket. A háromszáz évvel ezelőtti katonaságnál a legkisebb bajtársi közösség háromfős, általában egy öreg katonából és két újoncból álló pajtásság volt. (Te vagy a legény, Tyukody pajtás....) Három pajtásság együtt alkotott egy tizedalját. Tíz tizedaljából szerveztek egy kompániát. A kompánia volt az ezreden belüli gazdálkodási alapegység a gyalogságnál és a lovasságnál is.   Két-három kompániából szerveződött a zászlóalj, ezekből a brigádia, majd a hadoszlop

   A pajtásság vezetőjének tekintett tapasztalt katonából lett később a tizedes. Káplárnak is hívtál a francia caporal szóból. Az ezred fegyelméért a strázsamester felelt, ebből lett az őrmester rendfokozat. Majd a kialakult törzskar mellett fontosabb tevékenységet végző őrmesterek megkülönböztetésére használták a rangidősséget is jelző főtörzsőrmester kifejezést, amely a mai napig fennmaradt.

   A század zászlójának, a lovasságnál kornétájának (lovassági zászló) őrzése a zászlótartó, a kornétás feladata volt. Táborozáskor egyre gyakrabban bevonták a kiképzés feladatába is. Állandósult tiszti rendfokozatként a zászlós, valamint a kornétás. Később a törzszászlós.  (1993-tól Magyarországon főtörzszászlós rendfokozat is létezik.) A franciáknál és a befolyási övezetükbe tartozó hadseregeknél ennek megfelelője az adjutáns.

   A gyalog- és lovaskompánia élén álló személy rendfokozati megnevezése magyarul  kapitány volt, A magyar „százados” későbbi nyelvi képződmény. A századoknál a kiképzés a kapitány mellé beosztott hadnagy feladata volt. A hadnagyoknál is megjelent a differenciálás, a rangidős főhadnagy és az egyes hadseregeknél bevezetett alhadnagy rendfokozatok

.  Az ezred tevékenységéért és a kiképzéséért felelős tiszt megnevezése főstrázsamester volt. (A János vitéz daljátékban fontos szerepe van)  A XVIII. század közepétől kezdték őt magyarul őrnagynak nevezni. Mindkét megnevezésben az egykori alapfeladat őrződött meg, a strázsa, azaz az őrség felállításának, vezénylésének és ellenőrzésének feladata. Az óbester (ezredparancsnok) jogai egy részét távollétében átruházhatta, megjelent az ezredeknél a helyettes vagy vezénylő ezredes. (Simonyi óbester felment a toronyba.....) Ha az ezredparancsnok az alakulatánál tartózkodott, akkor is igénybe vett segítséget parancsnoki jogköre gyakorlásakor. Ezt nevezték korabeli szóhasználattal viceóbesternek, és ez vált alezredesi rendfokozattá.

   A katonák döntő hányada számára elérhetetlen messzeségben lévő felső hadvezetésben lassan alakultak ki a rendfokozatok. Az táborban elhelyezett két-három ezrednyi haderő (brigáda) élére került hadvezért brigadérosnak nevezték a Rákóczi-szabadságharcban. (Ocskay brigadéros, Rákóczi villáma.)

   A magyar hadseregben a vezérőrnagy (dandártábornok) egy csillagot visel. A hadműveletek élén az uralkodó távollétében álló hadvezérnek, majd az egyes hadszíntereken főparancsnoki beosztást betöltőknek a német nyelvterületen Feldmarschall volt a megnevezése. Ez a magyar nyelvbe „tábornagy” szóalakban került át. Tüzérségnél a táborszernagy megnevezést használták. Ennél is magasabb rendfokozat a vezérezredes, majd a hadseregtábornok.

   Legmagasabb katonai rang a generalisszimusz. Ezt a történelem folyamán hárman érték el. Francisco Franko, Csang Kai-sek és Joszif Sztálin.

Láng Róbert