Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

Révay András: Boldog Tavaszünnepet!

2019. január 31. - EuroAstra

holduj-1.JPG Látványos fesztivállal köszöntötték Budapesten a kínai Holdújévet, a közelgő Tavaszünnepet. Mivel erre a rendezvényre Magyarországon már harmadik alkalommal került sor, a szervező, a Magyar-Kínai Kulturális Egyesület, stílszerűen, háromnaposra tervezte az eseményt. Az ünnepség jelentőségét emelte, hogy idén van a magyar – kínai diplomáciai kapcsolatok felvételének hetvenedik évfordulója is.

holduj-2.JPG A 2019-es, harmadik Magyar „Kínai Tavaszünnep” Kulturális Fesztivál külön címet is kapott: Gyönyörű Kína – Boldog Tavaszünnep és ez a két állítás, minden tekintetben meg is felel a valóságnak. Hogy Kína természeti szépségekben, kulturális értékekben milyen gazdag, azt itt lehetetlen volna felsorolni. Arról viszont szólni kell, hogy február 5-én kezdődik Kína – és egyben a világ népességének mintegy negyede számára - a legfontosabb, hagyományos ünnep a Holdújév, a Tavaszünnep. A készülődés rá már hetekkel korábban elkezdődik. Mivel a piros a szerencse, a bőség, a gazdagság színe, ez az alapszíne minden újévi dekorációnak. Ilyenkor az ablakokba papírból kivágott virágdíszeket tesznek, piros lámpásokat akasztanak ki, ősi táncokat – köztük tűztáncot – járnak. A családok összejönnek, sokféle ételt készítenek, gazdag vendéglátást szerveznek, mert az óévről bőségesen maradt ennivaló az újévben kedvező előjelnek számít. A tavalyi, meglepő fordulatokban gazdag Kutya évét idén február 5-én egy harmonikusabb, békésebb időszak, a Disznó éve váltja.

holduj-3.JPGA budapesti fesztiválon nem Tűztáncot, hanem Sárkánytáncot mutattak be a Kínai Nemzeti Kulturális és Művészeti Egyesület táncosai. A zsúfolásig megtelt nézőtéren, a Millenáris Park B épületében kitűnő program fogadta a látogatókat. Természetesen volt Kung fu bemutató, amihez Kung fu, Tai chi és Wudang előadás is csatlakozott, így a látványon kívül a nézők ismeretekkel is gazdagodtak. Volt népzenei műsor, fellépett ének- majd hegedűművész szólista, táncszámot mutattak be a Selyemút Kínai Iskola tanulói és ugyancsak hagyományos kínai táncot láthatott a közönség a Magyarországi Kínai Nőszövetség Egyesületének tagjaitól. A pécsi egyetem Confucius Intézetének tagjai az egészséges életmódra helyezték a hangsúlyt, csoportos táncuk címe „Égjen a kalóriám” volt, de szerelmes dal sem hiányzott a műsorukból.

holduj-4.JPG A fesztiválon számtalan, Magyarországon dolgozó kínai cég is bemutatkozhatott. A látogatók megismerkedhettek például egy kínai gyógynövény likőrrel – sőt meg is kóstolhatták. A Jing likőrt – bár gyógynövényekből készítik – nem kizárólag gyógyászati célból fogyasztják. Kínában rendkívül népszerű, nyolcszáz millió (!) palackkal fogy belőle évente. Élettani hatásai ott közismertek: serkenti a vérkeringést, csökkenti a fáradtságot, erősíti az immunrendszert. Más hatásai is lehetnek, mert úgy is hívják, hogy a hölgyek öröme. Valószínűleg nem véletlenül. Receptje több ezer éves. Lényeges eleme a tiszta forrásvíz, van benne jam gyökér, aranyszekfű, angyalgyökér, fahéj, cukor – és még más is. Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a hagyományos kínai orvoslásnak az alkohol fontos összetevője, ez a likőr is 35 % alkoholt tartalmaz, gyerekeknek tehát nem való! Kínában nem gyógyításra, hanem megelőzésre használják, minden nap isznak belőle egy keveset, hidegen a legjobb.

holduj-5.JPGA látogató, ha kortyolt a likőrből egy pohárkával, és megjött az étvágya, esetleg elfáradt a nézelődésben, sétálásban – nem maradt éhen. Megjelent a fesztiválon a Monori Center Irodaház étterme, ahol – szemmel láthatóan – csupa kínai szakács dolgozik és frissen, a nézők előtt készült kínai ételt kínáltak. A kezük alatt alakult ki a tésztabatyu, amiben sertéshús van és kínai kel. A darált sertéscombot olyan kínai fűszerkeverékkel ízesítik, aminek az összetevőit magyarul nem tudták megnevezni. Annyit mondtak el róla, hogy évszázados tapasztalatokon alapuló sajátságos keverék. Ezt a batyut ugyanis Kínában mindenhol készítik – mérete hol kisebb, hol nagyobb - és minden vidéken egy kicsit másként fűszerezik. Sertéshúst sem mindenhol használnak, készítik marhahússal vagy csirkével is.

holduj-6.JPG Míg a töltött batyut valószínűleg kevesebben, dr. Chen patikáját annál többen ismerik. Filozófiájuk, hogy a betegségek megelőzésére irányítják a figyelmet és ez volt a fő céljuk a fesztiválon is. Számos gyógynövénykészítményt hoztak a rendezvényre, melyek elsősorban ezt szolgálják. Ilyen például a kitűnő immunerősítő hatású csűdfű (magyarul Baktövis) tea, mely támogatja a szervezet védekező képességét, a legújabb kutatások szerint erősíti a szívizmot, csökkenti a szív- és keringési megbetegedések kockázatát és vízhajtó hatású. Ugyancsak érdekességnek számít a „Szerzetesek körtéje”. Ez Kínában igen elismert gyógynövény, a tüdőre van nagyon jó hatással, kifejezetten az ilyen megfázásos időszakban célszerű fogyasztani. Tisztítja a garatot, hozzá még köhögés és torokfájás csillapító is.

holduj-7.jpg A látogatók között sok volt a gyerek. Őket elég nehéz feladat volt elcsalni a pandákat bemutató fal elöl. Sajnos – érthető okból – élő panda nem volt jelen a fesztiválon, mégis sokat meg lehetett tudni róluk. A panda legalább nyolcmillió éve él a földön, úgy is nevezik: „Kína nemzeti kincse”. Nemzetközileg védett állatfaj. Állatkertben a világ szinte minden országában látható, a kínai-külföldi barátság jelképévé vált. A pandák másféléves korukig számítanak kölyöknek, ettől kezdve fiatal felnőttnek, egészen a hat-hétéves korukban bekövetkező ivarérettségig. A panda, bizonyos szempontból irigylésre méltó életet él. A nap felét evéssel tölti, a másik felét pedig alvással. Ilyenkor több, különböző testtartást is felvesz, amíg megtalálja a számára legkényelmesebb helyzetet. Jelenlegi ismereteink szerint a legidősebb – fogságban tartott – panda életkora 38 év volt.

holduj-8.jpgA Millenáris Park B épületének földszintjén rengeteg volt a különféle, Kínából származó látnivaló. Ám volt egy kisebb, elkerített terület, ahol ketten egy olyan labdajátékot játszottak, ami – az ott osztogatott füzet szerint – valószínűleg nem kínai eredetű. A füzet szövegéből idézve, a Teqball egy új futballalapú sport, amely mind a profi focisták, mind az amatőr sportbarátok számára kiválóan alkalmas a technikai tudásuk, koncentrációs készségük és állóképességük fejlesztésére! Ám ezen a speciálisan meghajlított asztalon nem csak képességeinket tudjuk fejleszteni. Elég egy ellenfél a Teqball asztal másik oldalán és máris űzhetünk egy könnyen megtanulható és látványos sportot, hiszen ha valaki már hármat tud dekázni, akkor bizonyos szinten már Teqballozni is tud. Nagy előnye, hogy mivel a játékosok nem ütköznek, nem érintkeznek egymással, itt súlyos sérülések nem következhetnek be. Magyarországon mostanában kezd ismertté válni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr2814596792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása